Szentendrén, Szegeden, Budapesten és Győrben mutatják be…

2017-07-18 13:13

…a 2017/2018-as évadban az öt előadóművészeti szervezet együttműködésében megvalósuló Rossini-vígoperát, A sevillai borbélyt.

A Co-Opera nevet viselő együttműködés az első évadban, 2017/18-ban 45 előadással várja a közönséget – mondta el Vadász Dániel, a projekt igazgatója.
A Rossini-művet a Szentendrei Teátrum, a Szegedi Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház és az Operettissima Non-profit Kft. együttműködésében viszik színre.

A darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi, aki hangsúlyozta, hogy “ízig-vérig, sziporkázóan mai előadás” lesz a Co-Opera projekt első produkciója.

Figaro szerepében Molnár Levente, Kendi Lajos és Balla Sándor látható, Rosinát Mester Viktória, Kálnay Zsófia, Fischl Mónika és Kovács Éva, Almavivát Balczó Péter, Rab Gyula, Hanczár György és Vadász Zsolt alakítja.

Az előadást először július 28-29-én Szentendrén, a Fő téren láthatja a közönség. Mint Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere felidézte, operaelőadást utoljára 25 évvel ezelőtt rendeztek a városban.
Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előadóművészeti ügyvezetője felhívta a figyelmet a különleges együttműködési modellre. Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója is az együttműködés fontosságát emelte ki, amely – mint mondta – hozzájárul minőségi produkciók létrejöttéhez is. Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója emlékeztetett arra, hogy idén ünnepeljük Rossini születésének 225. évfordulóját.

Szentendre után Szegeden láthatja a koprodukciós operát a közönség, először november 17-én. A Budapesti Operettszínházban december 6-án tartják a bemutatót, a Győri Nemzeti Színházban pedig 2018. február 3-tól láthatják a nézők A sevillai borbélyt.

Szentendrén és Budapesten Dinyés Dániel, Szegeden Gyüdi Sándor és Pál Tamás, Győrben pedig Silló István vezényel. A díszletet Székely László, a jelmezt Rákay Tamás tervezte.

Forrás: papageno.hu