JÖN! JÖN! JÖN! Folynak a Bál a Savoyban próbái! Bemutató: december 15-én!

Stadler Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházának fővilágosítója, a Szegedi Kortárs Balett állandó munkatársa készülő előadásunk, a Bál a Savoyban világítás-tervezője. Ő is azok közé a “láthatatlan” munkatársak közé tartozik, akik nem kapnak tapsot, a közönség ritkán gondol rájuk, pedig megérdemelnék, hiszen nékülük nem születhetne meg egyetlen előadás sem.

Vele beszélgetünk.

22 éve dolgozom a Szegedi Nemzeti Színházban világítástervezőként, a Kisszínházban világosító tárvezetőként, 6 éve pedig hangtár vezetőjeké – mint, monduk, nt is. Ez idő alatt nem csak Szegeden, hanem ország más színházaiban és határon túl is, összesen 227 előadás világítástervezésében vettem részt. Négy elismerés büszke tulajdonosa vagyok: Imre Zoltán díj, A Magyar Táncművészek Szövetsége által megítélt táncművészetért alkotói díj, Dömötör díj és Bronz érdemkereszt. Horváth Péter rendező barátommal közös munkánk H.P. Bigest Hab című darabjával kezdődött. A Bál a Savoyban című produkció a hatodik közös alkotásunk lesz.

Mit kell egy előadás világításán megtervezni? Nem elég, ha bekapcsoljuk a szükséges reflektorokat?

Elég lenne bekapcsolni egyetlen reflektort, ha az megfelelő pozícióban és fókuszban van, a megfelelő színnel – mint ahogyan a legnagyobb, legszebb reflektorunk, a Nap világít. De ez nem ilyen egyszerű. A színházi reflektorokat megfelelően kell elhelyezni, hogy jó legyen az általuk kibocsátott fények iránya: főfény, gégen, derítés. A gépeket ehhez be kellfókuszálni,le kell színezni. A Szegedi Nemzeti Színházban ez előadásonként 120 – 150 reflektor működtetését jelenti. Ezek a lámpák minden előadáson másként világítanak. Egy kiválasztott csoportjuk, vagy akár az összes lámpa fénye alkot egy-egy világítási képet, ezek folyamatosan változnak az adott előadás során. Produkció függő, de egy este ötven vagy akár négyszáz világítási kép is követheti egymást. Ezek megtervezése úgy kezdődik, hogy egyeztettek az alkotókkal. Milyen lesz a díszlet, a jelmez, a koreográfia, a dramaturgiai vonal, a rendezés. Hányan szerepelnek majd a színpadon, lesznek-e táncosok, zenekar, énekkar. Milyen színpadkép várható, klasszikus,modern, vidám,komor, nyitott, szűk, színes, stb. Ezután megnézek egy díszlet és jelmez nélküli színpadi próbát, de én ilyenkor már a kész előadást látom magam előtt. Ekkor derül ki számomra, a jelenetek sokasága alatt, hogy melyik lámpa honnan, milyen színnel és értékkel fogja a díszletet vagy a szereplő művészeket megvilágítani. Arra is figyelnem kell,hogy korlátozott a reflektorok mennyisége, ezért pontosan tudnom kell, hogy egy-egy jelenet világítási képéhez hány lámpára lesz szükségem,hogy mindegyik jelenetet megfelelően be tudjam világítani. Számolnom kell azzal is, hogy a díszletet majd hangulatossá, teljessé, monumentálissá kell tennem, és ha lesz táncos vagy zenés rész, akkor le tudjam választani a prózai részről. Dramaturgiai szempontból is figyelnem kell a jeleneteket, amegírt napszakokat, helyszíneket, hogy a színpadon lévő művész gesztusai és színészi játéka látható legyen, a táncosok mozdulatainak íveit, szépségét ki tudjam emelni, érzékibbé tenni, és hogy mikor és melyik ponton kell az érzelmeket erősítenem vagy tompítanom. Amikor bekerül a díszlet a színpadra, akkor kezdődik az előre megálmodott képeim lámpáinak beállítása. A pozicionálás után valósággá válnak az előre elképzelt képsor részletei, a lámpák fényerejét összeprogramozom egy képpé. Az elkészült képeket egymásba fűzöm, és meghatározom az időtartamukat, hogy bizonyos pontokon, végszavaknál, mozdulatoknál, zenei pontoknál miként kövessék egymást, egészen a tapsfényig. Ezt a folyamatot kell megtervezni egy előadás világításához. De mindez nem csak műszaki kérdés. Meg kell értenem és főleg megéreznem, hogy milyen hatást szeretne elérni a rendező az egyes jelenetekkel és az előadás egészével. Ezt az elképzelést szolgálom, és egészítem ki én a magam intencióival a világítástervezés során.

Mit gondol a fényről?

A színpadi érzelmek,értékek “megmarkolásának” eszköze, amit egy világítási képben a fények játékával,árnyékokkal, színekkel átnyújtok a nézőnek,hogy vizuális élményük kiteljesedjen a taps előtti pillanatra. A fények látatják szemünkön keresztül a világot, amely a színház esetében egy előadásnak a “habja”.

Ön Orosházán született, de középiskoláit már Szegeden végezte. Mit kedvelt meg annyira városunkban, hogy „nálunk ragadt” ?

Juhász Gyula tökéletesen versbe formálta az érzést, hogy mi nekem Szeged.

Szonett Szegedhez

A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged.
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Simulj szerelmes szívvel a Tiszához.