Társadalomkritika vígjátékba ágyazva – XIV. René kritika

Zágon, Harsányi és Eisemann hányattatott sorsú darabját, a XIV. Renét, többek között Tasnádi Csaba és Spiró György vitte újra színpadra a szegedi Kisszínházban. A zenés vígjátékba oltott társadalomkritika méltó arra, hogy újra népszerűvé tegyen a fiatalok körében is egy színházi műfajt és magát a színházat is.

A történet egy képzeletbeli királyságban, az abszurd Lodomériában játszódik, ahol burjánzik a korrupció, a vezetők dilettánsak, de azt állítják, múltjuk dicső, miközben az országot egy férfinak öltözött nő irányítja.

“Futballpályánk van már egy. Az nekünk bőven elég. Csapatot pedig nem tartunk, így olcsóbb.”
“Nehezen betűzgetnek az új cenzorok.”
“…A céget offshore többször is felszámolták, a forradalomhoz szükséges összeget előbb Nyasszaföldre utalták… Aztán a csődeljárás után a tajgába… Aztán a sivatagba…”

Az áthallások nem véletlenek. Igazából pontosan ezek miatt tiltották be játszását ’40-ben a vidéki színházakban. Azóta is, mindössze csupán ötször mutatták be.

Ezek után, ha azt mondanám, hogy ez egy külföldi, mondjuk amerikai filmvígjáték, ami nyilván nem igaz, hiszen egy színdarabról van szó, a nagy többség valószínűleg úgy döntene, hogy rögtön le is tölti, ám mivel mégis egy színházi darabról van szó, így sokan ódzkodnak tőle, pedig ez öreg hiba. A színház sokszor, így ebben az esetben is, többet tud adni, mint egy egyszerű film. A színészek tőlünk pár méterre, teljes testi valójukban keltik életre a történetet, a háttér néhol a szemünk láttára alakul át, a pirotechnika miatt meg még napok múltán is emlékeinkben visszaköszön a füst fanyar illata. Ezek együtt, egy semmihez sem fogható élményt nyújtanak.
A darabnak viszont egy fontos részérét, méghozzá a műfaját, eddig elhallgattam. Ez sem véletlen, ugyanis még a színházkedvelők közt is sok azoknak a száma, akik az operettet nem igazán szívlelik. Márpedig ez egy operett, annak minden jellemzőjével. Egy szerelmi történet sok humorral fűszerezve, ami gúnyos elemeket is tartalmaz. A primadonna szerelme pedig megingathatatlan, és a harmadik felvonásra be is teljesül. Mégis arra buzdítok mindenkit, még azokat is, akik úgy gondolnak az operettre, mint a sznobok szórakozási formájára, hogy a XIV. Renét nézzék meg, mert ettől újra megkedvelhetik ezt a műfajt, magától a színháztól tartózkodók pedig a színdarabokat.

Azt is elárulom, hogy miért. A történet, ha akarjuk, hordoz olyan komoly üzenetet, ami politikai – és társadalomkritika is egyszerre, de ha szimplán szórakozni és nevetni szeretnénk, arra is tökéletesen alkalmas. Mindezt azzal éri el, hogy ütős humora miatt alig van olyan perc, mikor ne nevetnénk fel őszintén, táncelemeivel végig elkápráztat, dalaival szórakoztat minket, végül, de nem utolsó sorban, ha a párbeszédekből kialakuló történet mögé tekintünk, megláthatjuk azt a görbe tükröt, amit a korrupt és ostoba politika elé állítanak.
A rendező, Tasnádi Csaba héttől hetvenhétig mindenkinek ajánlja a darabot, a fentebb is leírtak miatt, de az érzékenyebb lelkűek kedvéért leírom, hogy a darab néhol igen obszcén is, ám pontosan ez a fajta trágár őszinteség az, amitől újra szerelmesek leszünk az operettbe.

Forrás: http://cornandsoda.com/tarsadalomkritika-vigjatekba-agyazva-xiv-rene-kritika/