Irodalmi-zenei műsor a 70 éve született Baka István emlékére

Nagyszínház, 2018. május 15. 19 óra

LISZT FERENC ÉJSZAKÁI

Baka István, a fiatalon elhunyt szegedi költő idén töltené be 70. életévét. Költészetében fontos szerepe volt a muzsikának: számos versét zeneművek ihlették. Irodalmi-zenei emlékműsorunkban együtt szólalnak meg a költemények az inspirációt jelentő kompozíciókkal. A verseket Rubold Ödön, a Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésze mondja, a zenei közreműködők Vajda Marcell (zongora), Laczák Boglárka, Altorjay Tamás és Turpinszky Gippert Béla operaénekesek, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor vezényletével. Baka István erősen kötődött Liszt Ferenc alkotásaihoz, ezért az összeállítás a nagy zeneszerző A bölcsőtől a sírig c. szimfonikus költeményének szakaszaira épül. A műsorban, melynek szerkesztő-rendezője Kaj Ádám, maga a költő is megszólal egy interjúrészletének levetítésével.

Baka István (1948–1995)
1948. július 25-én született Szekszárdon. Édesanyja, Stirsky Mária (1926) Tolnáról, cseh–szerb–osztrák–magyar keveredésű családból származott, édesapja, Baka István (1923) Szekszárdon született. Bátán és Tamásiban élnek, itt kezdi el az általános iskolát.
1956 márciusában Szekszárdra költöznek, nyolcévesen írja első verseit. Középiskolai tanulmányait a szekszárdi Garay János Gimnázium orosz tagozatán végzi. Itt éri életének egyik jelentős eseménye, a kamaszkori viszonzatlan szerelem, amely verseiben és prózájában számos változatban elevenedik meg. Kamaszkori verseit „érkező” álnév alatt a Borsodi Közlönyben jelenteti meg.
1966-ban érettségizik, Hódmezővásárhelyen előfelvételis katona. 1967-ben megkezdi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) magyar–orosz szakán.
1969 február 1-jén házasságot köt egyetemi csoporttársával, Ökrös Tündével. Házasságukból két gyermekük születik, Ágnes (1973) és Tamás (1978).
1969 februárjában Ilia Mihály bemutatja a Tiszatáj folyóiratban.
1971–72-ben utolsó egyetemi tanévét Leningrádban tölti. Életre szóló barátságokat köt orosz underground értelmiségiekkel, szamizdatot olvas. Felfedezi Mandelstamot, Szosznorát, Brodszkijt. Egyetemi évei alatt a szinte csak saját belső világára figyelő, elvont irodalmi és zenei élményekért rajongó fiatalemberből határozott, tudatos, népért és nemzetért felelősséget érző költő válik.
1972 júniusában megszerzi orosz–magyar szakos tanári oklevelét. Szeptemberben a Kortárs folyóiratban mutatkozik be verseivel.
1972 és 1974 között magyart és oroszt tanít a szekszárdi Egészségügyi Szakközépiskolában.
1974 májusában írószövetségi meghívásra Bulgáriába látogat. Egy szerelmi élmény hatására bolgárul kezd tanulni, barátságot köt Kiril Kadijszkivel, akitől verseket fordít. Ősszel visszakerül Szegedre, ahol a Kincskereső című, gyermekeknek szóló irodalmi folyóirat munkatársa, később főmunkatársa, majd 1992-ben főszerkesztő-helyettese lesz. A nyaranta megrendezésre kerülő és a folyóirat szellemiségéhez kapcsolódó szegedi országos Kincskereső-tábor költőiskolájának rendszeres vezetője.
1975-ben megjelenik első verseskötete, a Magdolna-zápor. 1976 májusában Nagy Gáspárral és Pintér Lajossal együtt mutatkozik be a budapesti Eötvös Kollégiumban, az estet Kormos István vezeti be. 1976-ban felfedezi Gustav Mahler zenéjét, hatására írja meg egy évvel később a Trauermarsch című hosszú verset. 1977 novemberében a zalaegerszegi Reflex Színpad bemutatja a Háborús téli éjszaka című költői játékát, amelyet a rendező és gyerekkori barát, Merő Béla felkérésére ír.
1979-ben Petri Csathó Ferenccel, Téglásy Imrével, Géczi Jánossal, Zalán Tiborral és Belányi Györggyel mint Szegeden élő fiatal – és kivételével kötet nélküli – költőkkel a Gazdátlan hajók című antológiában jelenik meg. Az antológiát Szigeti Lajos Sándor szerkeszti, bevezetőt Ilia Mihály ír.
1979 őszén többedmagával Kolozsváron jár, megismerkedik Gáll Ernővel, Balla Zsófiával, Szőcs Gézával, Kányádi Sándorral, Gálfalvi Györggyel, Lászlóffy Aladárral, Markó Bélával, Farkas Árpáddal. 1981-ben megismerkedik Mészöly Miklóssal, akinek művei nagy hatást gyakorolnak rá. Mindketten a nyolcvanas években kezdik szülővárosukat, Szekszárdot prózájuk legfontosabb színterévé tenni. Megjelenik második verseskötete, a Tűzbe vetett evangélium.
1984-ben megjelenik első próza- és drámakötete, a Szekszárdi mise.
1984 októberében Újvidéken jár, ahol az Újvidéki Televízió Tiszatáj-műsort készít vele, Pintér Lajossal, Belányi Györggyel és Vörös László főszerkesztővel. A felvételnek köszönhetően ismerkedik meg Tolnai Ottóval, Végel Lászlóval, Sziveri Jánossal, Danyi Magdolnával.
1985 májusában találkozik Bohumil Hraballal, aki a Móra Kollégium meghívására érkezik Szegedre. Erdélyi Ágnesnek köszönhetően a korszak lehetőségeihez képest is messze túlmutató irodalmi és kulturális programokat nyújtó kollégium fontos élethelyszíne lesz a Kincskereső szerkesztősége mellett. A nyolcvanas évekre szerkesztőségi szobája generációkat és kultúrákat összekötő találkozóhellyé növi ki magát. Az évek folyamán baráti köréhez tartozik Ilia Mihály, Szepesi Attila, Nagy Gáspár, Pintér Lajos, Szőke Katalin, Zalán Tibor, Géczi János, Pataki Ferenc, Huszár Lajos, Szörényi László, Füzi László, Tolnai Ottó, Balog József, Darvasi László, Markó Béla, Kovács András Ferenc, Kovács Lajos, Bombitz Attila, Nagy Gábor.
1985-ben Robert Graves-díjjal jutalmazzák a Liszt Ferenc éjszakája a Hal-téri házban című verséért. Megjelenik harmadik verseskötete, a Döbling. Viktor Szosznora verseit fordítja, akit a nyár folyamán hosszabb ideig vendégül is lát. Szosznora verseiből jelenik meg egy évvel később első önálló versfordítás-kötete.
1986-ban leváltják a Tiszatáj szerkesztőbizottságát (Vörös László, Annus József, Olasz Sándor). Bojkottálja az új szerkesztőséget, és a Füzi László, Pintér Lajos, Buda Ferenc, Szekér Endre nevével fémjelzett kecskeméti Forrás folyóirathoz csatlakozik, amelynek élete végéig kiemelt szerzője marad.
1988-ban megjelenik második próza- és drámakötete, A kisfiú és a vámpírok.
1990-ben válogatott és új verseket tartalmazó kötetet ad ki Égtájak célkeresztjén címmel.
1991-ben Domokos Mátyással és Kányádi Sándorral a svájci Bibó István-konferenciára utazik. Megjelenik az egybegyűjtött prózai műveit tartalmazó Beavatások. 1991-től a szegedi Délmagyarország napilap számára rendszeresen esszéket, tárcákat ír. Megteremti Bakó Andrást, „prózai” alteregóját és Szív Ernő (Darvasi László) öreg barátját. Sorozatot ír pályatársairól és az orosz költészetről, utóbbihoz ízelítőt mellékelve aktuális műfordításaiból. 1992 májusától decemberéig a Délmagyarországban publikált esszék alapján a Magyar Rádió Szegedi Stúdiója előadásában két ciklust sugároz Költők, sorsok és Kortársaim címmel.
1992-ben megjelenik a Farkasok órája. Megteremti vissza-visszatérő „lírai” alteregóit, Yorickot és Sztyepan Pehotnijt. Nevének tükörfordításából nyert „orosz” másának versei fordítójaként tünteti fel magát a folyóirat-publikációkban. Elsőként kapja meg Grezsa Ferenccel (posztumusz) és Sütő Andrással a Tiszatáj-díjat.
1993-ban bemutatják A korinthoszi menyasszony című szomorújátékát Sándor János rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban. Súlyos betegsége kezdődik, júniusban megoperálják. Az őszi félévben műfordítás szemináriumot tart a szegedi egyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén Fried István professzor meghívására.
1994 májusában újra megműtik, korlátozódik a mozgáslehetősége, nyugdíjazzák a Kincskeresőtől. A Sztyepan Pehotnij testamentuma 1994-ben elnyeri az Artisjus Év Könyve-díját. A Magyar Rádió Szegedi Stúdiója bemutatja A korinthoszi menyasszony című hangjátékot Lang János és Marik István rendezésében.
1995-ben a rádiós rendezőpáros elkészíti közreműködésével a Vasárnap délután című novellából az Isten a városban hangjátékot, amely elnyeri a Magyar Rádió drámapályázatát, 1996-ban pedig a Prix Italia fesztiváldíját.
1995-ben megjelenik a November angyalához. Júniusban, többszöri levélváltás után Határ Győző Szegedre érkezik, hogy személyesen találkozhassanak egymással. Összeállítja gyűjteményes verseskötetét, a Tájkép fohásszalt, a szegedi egyetem Szlavisztikai Tanszéke megbízásából pedig orosz költészetet fordít (Orosz szimbolista költők, Nyikolaj Gumiljov versei). 1995. szeptember 20-án éri a halál. Kérésének megfelelően a szekszárdi Alsóvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Posztumusz kötetként 1996-ban megjelenik a Tájkép fohásszal és a Puskin versei fordításkötet, 1997-ben Brodszkij-fordítása, az Új élet című, 1999-ben pedig Az idő térképjelei, esszéinek és tárcáinak válogatott gyűjteménye. Életművét hat kötetben a Tiszatáj gondozza: Versek (2003), Próza, dráma (2005), Publicisztikák, beszélgetések (2006), Műfordítások I–II. (2008), Műfordítások III. (2009).
2015-ben beválasztják a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé.

Forrás: pim.hu

Fotó: Bahget Iskander (Wikipedia)