Meghívó

2019-03-28 08:58

Sándor János a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja. Színháztörténeti gyűjteményéből rendez kiállítást a Somogyi-könyvtár, melynek megnyitójára április 5-én 17 órai kezdettel kerül sor a Könyvtár 1. emeleti olvasótermében.

 

Ha nem is a világ összes, de Európa számos színházépületét megtekinthetik az érdeklődők a tárlaton, mely Sándor János rendező, színházi író magángyűjteményéből mutat be válogatást. Az ókori Görögországból indulva Shakespeare Angliája után jutunk el a 19–20. századi, modern teátrumokig. A képeslapokon szereplő épületek egy részét már hiába keresnénk eredeti helyükön, mások közülük felújítva, ismét eredeti pompájukban fogadják a nagyérdeműt. Több mint harminc képen olyan régi magyar – erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai – színházat láthatunk, melyek Trianon után országhatárainkon kívülre kerültek. Szűkebb hazánk, Szeged szabad királyi város történetének 300 évéből alig néhány telt színjátszás nélkül, igaz az állandó kőszínházra még kicsit várni kellett. A Fellner és Helmer tervezte épületekből – a szegedi mellett – szép számmal látható a tárlókban. Az összeállítás zárásaként – a húsvétról sem megfeledkezve – néhány híres passióelőadás színhelye elevenedik meg a képeslapokon.