Soós Imre-díj Menczel Andreának – Minden darabban más oldalát mutatta meg a Szegedi Nemzeti Színház fiatal színésznőj

2019-04-05 10:25

A színházi világnapon idén is odaítélték a Soós Imre-díjat, a MASZK Országos Színészegyesület az év pályakezdőjének a Szegeden játszó Menczel Andreát választotta.

2001-ben alapították a Soós Imre-díjat pályakezdő színészeknek. Menczel Andrea, aki ezt idén érdemelte ki, első évadát tölti a Szegedi Nemzeti Színházban. Eddig a teátrum három előadásában lehetett látni, mindig más oldalról.

– Mindegyik szerep más miatt volt kihívás. Szeretem megkeresni magamban a hasonlóságot az adott karakterrel, mindig találok valamit, amiből megértem őt, és tudok vele azonosulni. A Szentivánéji álom Titániája talán azért volt kihívás, mert egy mindent uraló királynőt kellett játszani, ez a magatartás pedig távol áll tőlem. Az utolsó üzlet Lolájaként próbáltam a 40-es évek nehéz időszakába képzelni magam, és átérezni egy szeretői viszonyt. Brooke a Függöny fel! című előadásban egy új szín megmutatására adott lehetőséget, tele öniróniával, humorral. Azzal a veszéllyel, hogy ne menjen át egy óriási paródiába az alakítás. Úgy érzem, Alice Kinnian szerepe áll hozzám a legközelebb, amit most próbálok a Virágot Algernonnak című darabban – mondja Menczel Andrea.

Utóbbi egy megindító történet, egy értelmi fogyatékos férfi meséje. Megtudtuk, sokat nevetnek, de sírnak is a próbákon. Horgas Ádámmal nagyon jó együtt dolgozni, s a színészpartnerei is nagyszerűek elmondása szerint. Azt is elmesélte, hogy figyelemmel kíséri, kiket díjaz a színészi szakma.

– Szeretek képben lenni és tudni arról, hogy mi történik a világban. Nagyon megtisztelő megkapni egy ilyen szakmai díjat. Még mindig nem igazán fogom fel, hogy idén én vagyok az egyik, akinek megszavazták. Nagyon sokat jelent és boldoggá tesz a sok gratuláció, hogy ilyen sokan támogatnak, és velem együtt örülnek – mondta a Soós-díjról, amelyet idén ő kapott meg Csapó Attilával, a Vígszínház színészével együtt.

Az elismerést mindig egy előadást követően vehetik át a művészek, noha már a színházi világnapon, március 27-én kiderülnek az eredmények. Április 23-án érkezik Szegedre a MASZK elnöksége, és a Függöny fel! című produkció után adják át a színésznőnek a díjat.

– Nagyon jól érzem magam Szegeden. Gyorsan megszerettem a várost, a kollégáimat. Fantasztikus a társulat, szerencsésnek tartom magam, hogy közéjük tartozhatom.

Forrás: Délmagyarország