Bérletmegújítás a Szegedi Nemzeti Színházban május 13-tól

2019-05-03 02:58

A fokozott érdeklődésre tekintettel, a közönség igényeihez alkalmazkodva a Szegedi Nemzeti Színház bérlettel rendelkező nézői május 13-tól június 14-ig a jegyirodában újíthatják meg bérleteiket a jövő évadra.
Az idei évad sikereiből kiindulva, a jegyeladásra, illetve a nézők visszajelzéseire alapozva a teátrum a jelenleginél is több bérletvásárlóra számít, hiszen számos produkcióra már elővételben sem lehetett jegyet váltani, sokan kiszorultak, ezért célszerű az érdeklődőknek bérlettel biztosítani a helyüket a kiválasztott darabokra. A bérletes nézőknek, bizalmukat megköszönve, előzetesen egy hónap áll rendelkezésükre bérleteik megújítására.

A bérletstruktúrát is a közönség igényeihez igazodva alkotta meg a színház, az idei évad tapasztalatai ugyanis megmutatták, hogy a szegediek szeretnek színházba járni, ezért az új évadtól az előző sikerének folytatását reméli a vezetőség.

A folyamatosan telt házas, gyakran álló tapssal jutalmazott produkciók mellett neves alkotók és színészek közreműködésével kis- és nagyszínházi ősbemutatóra, népszerű operákra, kortárs magyar művekre is számíthatnak a szegediek, valamint a nagysikerű musical mellett népszerű operettet is láthatnak. A pontos műsort a bérletmegújítás kezdete előtt sajtótájékoztatón jelenti be az intézmény.