JÖN! JÖN! JÖN! Folynak a Bál a Savoyban próbái! Bemutató: december 15-én!

Koczka Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház többszöri Vaszy Viktor-díjas, kiváló karmestere, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanára nem csak karnagya, de zenei vezetője is készülő előadásunk, a Bál a Savoyban alkotó folyamatának.

Vele beszélgetünk.

Ön évtizedekkel ezelőtt korrepetitorként szegődött a Szegedi Nemzeti Színház társulatához. Első feladata éppen az akkor műsorra kerülő Savoy előadás énekes szereplőinek „betanítása” volt. Mesélne erről?

Ennek épp 35 éve. Tojáshéjjal a hátamon, fiatalemberként érkeztem a színházhoz. Itt szembesültem azzal, hogy az egyetemen tanultak mellett – ahol minden klasszikus formának kötelező elemei vannak – létezik olyan műfaj, ahol a számok sorrendjét, formáját, sőt hangnemét is hozzáigazítják az előadók adottságaihoz és rendezői elgondoláshoz.
Legelső feladatom a zenei „egyeztetés” volt. A produkció vezető karmestere elzongorázta a készülő előadás zenei anyagának össze-vissza vagdosott formáját. Emlékszem, amikor a negyedik számnál tartottunk, de az addigiak közül még egyik sem hangzott el a szerző által megírt „egészében”, hanem ugráltunk a kottában előre-hátra, ütemeket szúrtunk be vagy hagytunk ki, bevezetőket, ki- és bevágásokat kreáltunk, addig nem létező táncrészeket és kódákat készítettünk, én arra gondoltam, itt mindenki hülye.
Az előadás persze akkor is óriási sikert aratott, és a bemutató után – na, meg néhány hasonló produkció elkészítését követően – jöttem rá, hogy a könnyű műfaj szabadsága mennyire segíti a rendezői elképzelést.
Ma sincs kevesebb „gond” egy operett színrevitelének zenei megformálásában, csak mára már nemhogy elfogadtam, hanem támogatója lettem annak, hogy ne minden egy kaptafára, jó néhányszor elavult tempókkal, zenei megoldásokkal készüljön el, annak modernizálása, korszerűsítése számomra is kívánt és támogatott dolog lett.

A zenekar dirigálásán kívül mi a dolga még a zenei vezetőnek?

Mindenekelőtt a rendező és koreográfus legközvetlenebb munkatársaként egyezteti azokat a változásokat, amelyekről beszéltem. A sorrend, a forma, a hangnemek elkészítése mellett a zenei vezető a művészeti titkársággal karöltve gondoskodik a darab kottáinak beszerzéséről, beleértve azokat a betétszámokat is, amelyek a szerző más műveiből valók. Ilyennel most is találkozhatunk majd, egy-egy sikerszám erejéig megszólalnak Ábrahám Pál eredetileg más operettjeiben szereplő dalai is.
A számok betanítása mellett a zenekar próbáit is mi vezetjük, sőt, a zeneművészek ülésrendjéről is mi döntünk, a zenekari árok sajátosságai, valamint a zenekar létszám- és hangszerösszetételének ismeretében. Természetesen miénk az első zenekaros „össze-eresztés” szépsége is. Ott már nem azt hallom, amit a zongorás próbákon, a hangzás jóval összetettebb, más a zenekar tempója, stb.
Ezek után a premier dirigálása már jutalomjáték.

Önt „nehéz zenék” kiváló mestereként is ismerjük. Milyen érzés a könnyű műfajjal kacérkodni?

Ma ez már nem kacérkodás. Egyrészt, mert gyerekkorom emlékei segítettek a műfajt megszeretni. Édesanyám ugyanis – bár kiváló, soronkénti abszolút dó-váltással – rengeteg operett slágert énekelgetett otthon. Ennek köszönhetően felnőttként már csak a duettek, együttesek és finálék adtak számomra új feladatot a művek megismerésében. Másrészt pedig már az elején láttam, tapasztaltam, hogy a klasszikus műfajok többszörösének előadására van igény a színházban. Ezt elfogadva és ehhez alkalmazkodva „beváltam” könnyű műfajú karnagynak Szegeden. Az egykoron rengeteg operaprodukciót és operaelőadást dirigáló karmesterből – erre sajnos ma már nincs lehetőségem – így lettem én a műfaj – beleértve szerencsére a musicaleket is – szegedi vezetője. Ezt a munkát – természetesen – nagyon kedvelem.