JÖN! JÖN! JÖN! Folynak a Bál a Savoyban próbái! Bemutató: december 15-én!

A parádés szereposztás láttán önkéntelenül is felötlik bennünk az észrevétel: a bonviván, a primadonna és táncoskomikus szerepét felváltva játssza egy-egy művész. Viszont csak egyetlen szubrett van: Ön. Mit gondol, miért alakult ez így?

Hogy mért alakulhatott így? Ha őszintén szeretnék erre válaszolni, és mért lenne érdemes másképp, egy rövid időutazást meg kell nekem bocsásson az olvasó…
…16 éves voltam, egy trolin ültem valahol a Csongrádi sugárúton, úti cél: Hont Ferenc utca. Ott lakott édesapám, akit hétvégente látogattam. Keramikusnak tanultam akkor a Tömörkény Gimnázium iparművészeti tagozatán, megbarátkozva a gondolattal: ha egyszer nagy leszek „Csorba-kerámiák” megalkotásával fogom keresni betevő kenyerem. Egy igen zárt keresztény vallási közösség tagja voltam akkor már tíz éve, ahol nem volt ildomos a gondolat: színésznő szeretnék lenni, mióta eszemet tudom! Még három megálló volt hátra a panelrengetegben, amikor is egy idősebb, jól szituált férfi megfogta a kezem, és olvasni kezdett a tenyeremből.
– Ha megbocsájt a kisasszony – mondta –, elmondanám, amit látok. Ön későn érő típus! Érettebb korában lesz csak elismert színésznő! (Sajnos nem emlékszem tisztán, 40 vagy 50 éves koromra ígérte-e nekem az „elismert színésznő” titulust, akkor egyébiránt, még mindkettő nagyon távolinak tűnt.)
Ha boldog akar lenni ezen a pályán – folytatta –, egy valamit nagyon meg kell tanulnia, ez pedig a TÜRELEM!!! Elmondta még, hogy az éneklés mindig fontos dolog lesz az életemben, azzal leszállt a járműről…
…újabb időutazás…
Horváth Péterrel 2008-ban dolgoztam először a Fekete Péter című operettben. Jómagam kis szerepben, zöldfülűen, teli gátlással, félelemmel. Péter valami olyasfajta szakmai bizalommal volt felém, ami az akkori önmagam zárkózottságát lassan oldani kezdte. Egy próba utáni megbeszélésen, kinyilvánította mindenki füle hallatára, ha ő legközelebb itt rendez, nekem nemesebb, szebb faladat fog jutni!
Aztán eltelt sok év. A tavalyi évadban dolgoztunk legközelebb együtt. Dollárpapa. Rozál, a szobalány szerepe. Szép feladat volt számomra, de tudtam, nem AZ, nem a régi ÍGÉRET, amit úgy várok. TÜRELEM. Kivárás.
És megjött. Itt van Daisy! Ha ennyi alázattal teli várakozás után, még le is kettőz a szerepben, soha többé nem álltam volna szóba Vele! Viccelek! Nehéz téma ez. Melyik könnyebb? Lekettőzve lenni? Vagy gyedül lenni egy szerepre? Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is ebben a komplex műfajban. A lekettőzésben talán az a legnehezebb, hogy két színész egyéniségéből gyúródik össze a színpadi karakter. Az én két Musztafám nem csinálhat a színpadon homlokegyenest mást, akármennyire különböző személyiségek, hisz ezzel megzavarnák a partnerüket, és a többi kollégát. Sok mindenben közös nevezőre kell jussanak. Nekem nem kell most közös nevezőt keresnem. Ezt feltétlen bizalomnak veszem, és igyekszem megszolgálni ezt a bizalmat.

Milyen lány ez a Daisy? És vajon mit gondol Csorba Kata művésznő a darab alapkérdéseiről: a szerelemről és a házasságról?

Daisy én vagyok. Pontosabban egy olyan Daisyt próbálok, aki nagyon közel áll Csorba Katához. Nem feltétlen nagyvilági nő, a titok abban van, hogy valamiért nagyon is annak akar látszani! Ez mindig védekezés, felépített téglafal, legtöbbször csalódások okán felépített.
Ugyan, ugyan! Vigyázzanak, uraim! Egy nő, akinek minden második mondata arról szól, hogy soha nem fog férjhez menni, csak a pillanatnyi élvezetek rabja akar lenni egész életében, nagyon is oltár elé vágyik! A kérdés persze mindig az, megtudja-e az ember újra lágyítani a lelkét, el tudja-e dobni a nagyvilági nő álarcát, amikor végre megjelenik áhított hercege a fehér lovon. Amennyiben összemostam volna a két külön kérdésre való válaszokat, elnézésüket kérem. Daisy olyan lány, mint Csorba Kata. És Csorba Kata azt gondolja, amit Daisy.

Szerelem? Egy bizonyos. Minden színházi próbafolyamatban bele kell kicsit szeretni valakibe elméleti szinten. Ha van ilyen kategória. Legyen az a partnered, a rendeződ, vagy a táncművész kollégád. Ha szerelmesen játszol, nagyot nem tudsz tévedni. A szerelem energia, amitől érdekes leszel a deszkán. Én legalábbis így működöm.

Sokat fog táncolni az előadásban?

Kedves nézőink! Ha a következő hetekben meglátnak a ABC-ben sorban állás közben szteppelni, kérem higgyék el, nem vagyok bolond! (Válaszoltam a kérdésre?)

Mit üzen a szegedi nézőknek?

Kedves néző! Ha véletlenül Ön az az úriember, aki 16 éves koromban a tenyeremből olvasott, kérem keressen fel! Most már tudni szeretném, hogy negyven, vagy ötven éves koromra leszek-e elismert színésznő?!
Viccet félretéve! Kedves néző! Gyere, gyere, gyere el az előadásra! Mi azon leszünk, hogy mosolyogj, és drukkolj a szerelemnek!