JÖN! JÖN! JÖN! Folynak a Bál a Savoyban próbái! Bemutató: december 15-én!

Celestin Fourment félszeg, kétballábas figuráját az első magyarországi bemutatón Ráday Imre alakította a Savoyban. Nálunk ketten is játsszák a szerepet, felváltva: Barnák László és Ferencz Nándor.

Velük beszélgetünk.

Barnák művész urat sok szerepben láthatták már a szegedi nézők. Miben különbözik azoktól a most megformált operett-figura?

Barnák László: Tizedik évadomat töltöm a szegedi színházban, de ez az első operett, amiben részt veszek. Vágytam már arra, hogy ilyen zenés, könnyed előadásban is megmutathassam magam, főleg a karakterek humora, bája, eleganciája miatt. Az általam megformált figurára is ezek a jelzők jellemzők. Némileg rokonságot mutat az Utánképzés ittas vezetőknek című előadásban játszott Emil nevű szerepemmel, bár Celestin nem olyan magabiztos, sőt, időnként ideggyenge módon el is ájul, főleg, ha csókra kerül a sor az áhított nővel. Engem általában az értelmiségi, joviális figurák találnak meg, pedig nagyon szeretem az abszurd, akár groteszk humort is, ezért szerettem játszani Ifj. Le Foch Tamást a Képzelt fösvény betegben. Eddig az Aranycsapat főszereplőjeként vagy a West Side Story egyik bandatagjaként táncoltam és énekeltem, és már nagyon várom, hogy remek, rutinos kollégáimmal együtt örülhessek a finálé utáni tapsnak.

Ferencz művész úr harmadik évadját tölti nálunk, de már neki is sokat tapsolt a szegedi publikum. Milyen lesz az Ön “kétballábas” operett-karaktere?

Ferencz Nándor: Nem táncol és nem énekel, sajnos, de remélhetőleg megfelelő mennyiségű színészi tudást halmoztam fel az elmúlt évekeben ahhoz, hogy egy szerethető, vicces és elsősorban az elvárásoknak megfelelő alakot megalkossak. Talán van hasonlóság a Dollárpapában megformált Szenkár Tivadar és Celestin között, de csak felületesen. A két szereplő közti lelki és élettapasztalati különbségek: ég és föld. Nem akarok semmilyen poént lelőni az előadásban megjelenő szereplővel kapcsolatban, ezért többet nem is mondok.

Mivel töltik legszívesebben a szabadidejüket – ha van olyan?

Barnák László: Nem sok szabadidőt hagy legkedvesebb rabszolgatartóm, a színház. Amikor nem játszom, akkor próbálok vagy színészmesterséget tanítok középiskolásoknak, esetleg épp nekik készítek osztálytermi előadást vagy pályázatot írok egy újabb projekthez. Még a hobbim is innen indult ki, hiszen rendezőként több alkalommal is magam terveztem a játékteret (Prah, Képeslapok a takarásból), és – hogy ebben is profibb legyek – beiratkoztam egy lakberendező tanfolyamra, ami nagyon izgalmas új terep, és amikor akad némi szabadidőm, otthon alkalmazom is a tanultakat.

Ferencz Nándor: Hát igen. A szabadidő egy érdekes fogalom a színházon belül. Általában azt tudnám mondani, hogy egy következő szerep megalkotásával, vagy egy régebbi szerep ismétlésével telik szabadidőm nagy része. Ha szerencsém van, és éppen egyikkel sem kell foglalkozzak a fent említettek közül, akkor szeretek sétálni. Harmadik éve vagyok Szegeden, de még mindig rengeteg részét nem sikerült megismerni, illetve felfedezni a városnak. Ezenkívül szeretek filmeket nézni, ha úgy jön ki a lépés, számítógépes játékokra is szánok időt, de általában olvasok. Ez lehet magyarul, románul vagy angolul is. Igazából mindegy, hogy a három nyelv közül melyik, csak érdekes legyen az iromány.

Mit kedvelnek leginkább Szegedben – Szegeden?

Barnák László: Budapestiként éltem az életem csaknem három évtizeden keresztül. Azután Szeged magába szippantott. Főleg a színházhoz kötődően, de idővel ez kitágult, sok új kapcsolat született: a Nemzetin kívüli munkában, barátságban, szerelemben. Megismertem a várost, a város is engem, és elkezdtem ragaszkodni hozzá. Mostanra már felszámoltam a budapesti múltat, és gyökeret eresztettem ebben a napfényes, fiatalos fesztiválvárosban. A belvároshoz közel lakom, mégis nyugalmas környéken, szeretek kijárni a folyóhoz, elvegyülök az egyetemistákkal a bisztrókban, és ha tehetem, látogatom a kulturális programokat, amikből van választék bőven.

Ferencz Nándor: Csíkszeredában születtem, éltem Székelyudvarhelyen is pár évet, majd egyetemi éveimet Kolozsváron töltöttem. Szegedet Kolozsvárhoz tudnám hasonlítani a folyamatos mozgás, nyüzsgés szempontjából, csak kisebb, hála istennek. Mindig talál az ember magának valami újat, amivel eltöltheti az idejét. Ha választanom kellene, akkor a vásárokat, illetve a rendezvényeket emelném ki. Az egyedüli problémám talán, hogy sajnos nem tudok elmenni az összesre.