Pataki Ferenc alakítja Salieri szerepét legújabb bemutatónkban!

A Szegedi Nemzeti Színház Dráma tagozata Rusznyák Gábor rendezésében új premierre készül. Az ünnepek előtt, december 22-én kerül színre Peter Shaffer Amadeus című színműve. Pataki Ferenc színművész Antonio Salieri igen nehéz, összetett szerepét alakítja, vele beszélgettünk.

– Mennyiben szól majd az előadás a két zeneszerzőről, és mennyiben boncolgat általános érvényű kérdéseket?

– Tudom, hogy két valós zeneszerzőről szól a darab, de én a saját hivatásunkat látom benne. Ettől nagyon izgalmassá válik a szerep, mert maga a színészi lét jelenik meg, a maga elismertség utáni vágyával, nyomorával, kisstílűségével. Hogy mi mindenre vagyunk képesek azért, hogy elismerjenek bennünket a színpadon. Gyakran nagyon egyszerűen működünk. Ha nem szeretnek, akkor borzalmas az élet, ha igen, akkor szép. Én innen merítek. Az ember ebben a szakmában a sikerért dolgozik, és néha – nem feltétlen a színpadról beszélek – elég egy fél mondat, hogy elbizonytalanodjunk. De pontosan ettől a nagy érzelmi amplitúdótól szép ez a hivatás. Örülök, hogy ebben a szerepben járhatom végig a mennyországot és a poklot. Arra törekszem, hogy megjelenítsem azt a rengeteg színt, ami Salieri figurájában van. Nem könnyű feladat.

– A Mozart halála után szárnyra kapó pletykák miatt, amik végül is a darab alapjául szolgáltak, sokan hiszik azt, hogy Salieri pocsék muzsikus lehetett. Pedig valójában a bécsi udvar olasz operájának első karmestereként Európa egyik legbefolyásosabb zeneszerzője volt. Mikor Mozart 1781-ben 25 évesen Bécsbe költözött, a hat évvel idősebb Salieri már sztár volt. 1778-ban Salieri darabjával, az Europa riconosciuta című operával nyitotta meg kapuit a milánói Scala, majd 2004-ben a rekonstrukció után is.

– A darabban a „középszerű” és a „zseniális” jelzőkkel illetik Salierit és Mozartot. Emiatt sokan tényleg azt hiszik, hogy Salieri rossz zeneszerző volt. Ez nem igaz. Elég, ha megnézzük, kik voltak a tanítványai: Beethoven, Schubert, Meyerbeer, Liszt.

– Salieri keserűsége – bár Mozart ébresztette benne – az Istennel való konfliktushoz vezet.

– Érdekes az ellentét Mozart és Salieri között. Salieri, az elismert, illemtudó udvari zeneszerző mellet megjelenik az illetlen, vulgáris Mozart, aki csúnyán beszél, belevág a császár szavába és hajszolja a kalandokat. Mozart végeredményben saját viselkedésének esik áldozatául, hisz ehhez a korántsem szimpatikus modorhoz elég Salieri egy-két elejtett szava, hogy ellehetetlenítse. Ugyanakkor Salieri az egyetlen, aki felismeri Mozart zsenialitását. Nagy dolog, ha az ember képes elismerni, hogy valaki jobb nála. Salieri a dicsőítésért és a tiszta életért cserébe hírnevet kér Istentől, aki azonban megszegi az alkut, és Mozart muzsikáján keresztül szólal meg. Amíg Salieri nem ismeri meg Mozartot, nem tűnik fel neki, hogy nem hírnévre, hanem tehetségre áhítozott. A darab Salieri Istennel vívott harcát mutatja be. Nem karolja fel Mozartot – így áll bosszút Istenen. Salieri büntetése pedig a csönd. Az ő műveit nem játsszák, Mozartot pedig halhatatlanná teszi a zenéje. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez nem egy lineáris bosszúhadjárat, Salieri figurájának kisstílűsége sokszor szül humoros helyzeteket.

– Milyen lesz maga az előadás?

– Korabeli kosztümökben játsszuk az előadást, amit végig gyönyörű zene kísér. Felcsendül mind Salieri, mind Mozart muzsikája. Ez egy abszolút romantikus feldolgozás, hisz először Puskin vetette papírra a történetet, amiből később Rimszkij-Korszakov komponált operát.

VA