JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN!

Molnár Ferenc Színház címen összefoglalt három egyfelvonásosának előadásában színre lépő kollégáink közül csak egyikük játszik mindhárom darabban: Ferencz Nándor három kis szerepben is feltűnik majd. Vele beszélgetünk.

Egy elcsépelt színházi mondás szerint nincs kis szerep, csak kis színész. Egyetért ezzel?

Azt kell mondjam, hogy teljes mértékben egyetértek vele. Azt hinné az ember, hogy nagy szerep megformálása sokkal nehezebb, több a szöveg, a színpadi jelenlét, a megkövetelt koncentráció. Tapasztalatom szerint, ezek a követelmények ugyanígy jelen vannak, ha a szerep kisebb, kicsi, vagy akár csak pár mondat. Legegyszerűbb talán úgy elképzelni, hogy egy történetet nem egy 3 kötetes regényben mesélünk el, hanem egy féloldalas fogalmazásban. A történet lényege, a veleje benne kell legyen, csak kevesebb a lehetőségünk minden kis részlet megmutatására.

A három kis szerep közül az egyik nem is olyan kicsi, ráadásul női szerep. Milyen érzés férfi létére egy színésznőt megformálni? Vagy ez a bizonyos színésznő valójában férfi?

Érdekes. A színészet talán egyik legszebb tulajdonsága, hogy még ha magadból is építesz egy szerepet, az mindig kicsit másabb lesz, mint amilyen te vagy. Lényegében önmagad egy másik formájába bújhatsz. Gondolom, ezek után nem is kérdéses, hogy saját magad ellentétes nemű mását megformálni izgalmas feladatnak ígérkezik. Lévén, hogy bizonyos fizikai, velem született adottságaimat nem tudom megváltoztatni, igen az én Rakolnoki kisasszonyom egy színésznő, aki valójában férfi. Talán pontosabb megfogalmazás az, hogy érzelmileg, lelkileg nő, fizikailag férfi.

Kíváncsian várjuk a végeredményt, sok sikert hozzá!