JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN!JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN! JÖN!

Színházunk április 6-án mutatja be Molnár Ferenc Színház címen egybefoglalt három egyfelvonásos komédiáját. A harmadikként színre kerülő darab „hősei” szintén színházi figurák: egy erkölcsös színigazgató, egy az első nyilvános bemutatójára készülő szerző, valamint négy, szerződésre vágyó színésznő találkozik a színigazgató irodájában. A színésznők közül három félreérthetetlenül közli, szívesen lenne a direktor barátja valamely kisebb-nagyobb szerep reményében. Az erkölcsös direktor bőszülten kidobja őket, a kezdő szerző nehezményezi az igazgató szigorú eljárását, mivel szerinte a direktor elutasító viselkedése kényszerítette a hölgyeket a kétségbeesett viselkedésre. A direktor szerepet cserél a szerzővel: lássuk, mire megy ő a következő, nyilván szintén erkölcstelen jelentkezővel? Ekkor lép színre a Thália papnői közül minden idők legmegkapóbban ábrázolt „segédszubrettje”. Szerény, mint egy ibolya, mégis veszélyesebb, mint bármely húsevő virág.

A remekbe szabott, bűbájos komédia címszerepét Waskovics Andrea, a színigazgatót Borovics Tamás alakítja az előadásban. Velük beszélgetünk.

Milyennek látják az önök által megszemélyesítendő figurákat?

WASKOVICS ANDREA: „Én egy kis illatos mezei ibolyának látszom, de ha erkölcsileg megszagolsz, rájössz, hogy igazgyöngy vagyok.” Megvan a magához való esze, zsigerileg, ösztönösen tudja, hogyan kell a feje tetejére állítani a dolgokat, vagy nem mellesleg – a férfiakat. Ami a szívén az a száján. A túlzott energikus őszintesége és bájos nyitottsága miatt képtelenség rá haragudni, még a stresszes, konok, kőszívű színházigazgató szívét is sikerül felolvasztania.

BOROVICS TAMÁS: Két szerepet játszom, amelyek szöges ellentétben állnak egymással. Az első figura, az Előjáték Lear királyhoz Burgundija deklamáló, kutyaütő színész, aki bármilyen gazemberségre hajlandó a barátja védelmében. A második figura, Az ibolya színigazgatója, idealista alak, próbálja magát az elveihez tartani. Szakmai döntést szeretne hozni, amikor új színésznőket válogat, de egy természetes rafináltsággal megáldott, bájos színésznőjelölt miatt feladja elveit.

Van-e bármiféle „áthallás” a Molnár Ferenc által tüneményesen felrajzolt korabeli színházi gyakorlat és a mai színházi helyzet között?

WASKOVICS ANDREA: Tavaly végeztem, s ilyen vagy ehhez hasonló tapasztalatom nincs. Az van viszont, hogy a felvételi helyzetek nagyon kemények, s ha felidézem magamban, azonnal izzad a tenyerem. Az a mérhetetlen izgalom és adrenalin, ami akkor az emberben van, még azt is megpróbálja megmutatni, amit sose tudott.

BOROVICS TAMÁS: A színház világa ma is hasonlóan izgalmas, de remélem, én nem vagyok kutyaütő színész, és nincsenek színházigazgatói ambícióim sem, így sajnos nincs tapasztalatom a színésznők kiválasztásában. De valószínűleg kevésbé romantikus a mai valóság…

Milyen szerepekben láthatjuk önöket a következő szezonban?

WASKOVICS ANDREA: Ezt még nem tudom megmondani.

BOROVICS TAMÁS: Az idei szezon végén még vár rám egy izgalmas feladat. Május 13-án a szegedi Új zsinagógában a DocPiano Band vendége leszek a Hakol Beseder című koncertjükön, amelynek célja, hogy a halmozottan súlyos fogyatékos gyerekekkel foglalkozó GEMMA Alapítvány és Iskolát segítse abban, hogy játszóteret építhessenek. Emellett még májusban is játsszuk a Kortárs Balettel a Don Juan/Négy évszak című előadást. A következő évad még kialakulóban van, nem tudok konkrétumokat mondani róla.