Szerepgondolatok:..

… A Hold szerelmes grófja – Kelemen Zoltán
„Conte di Luna” – azaz a Luna grófja. Vajon miért mondjuk mindig rosszul? Pedig még beszélő név is, hisz a Holdat jelenti. Hát persze, viselője szinte mindig éjjel, sötétben jár! Öt megjelenése közül, csak egyben, a tábori képben van napfény, a többi éjjel, este vagy egy vár sötét mélyén zajlik.

A trubadúr baritonhősét mindig kemény, kegyetlen alaknak állítják be, még az esztéták is ilyennek elemzik – majd sajnálkozva említik, hogy gyönyörű lírai áriája kilóg, nem illik ebbe a képbe. Az opera szegedi produkciójának csapata (rendező: Toronykőy Attila, karmester Pál Tamás) másik végén fogta meg Lunát. Mást olvasott ki Verdi zenéjéből. Ha alaposabban megvizsgáljuk, nincs benne sok brutalitás, főképp nem rosszindulat. Egyetlen érzés mozgatja: Leonóra iránt érzett szerelme. Amikor belép a lány palotájának udvarára, egy követ vesz föl a földről és játékosan földobálja. Vetélytársa iránt sem gyűlöletet érez, egyszerűen le akarja győzni, amit egy hadvezértől igazán nem vehetünk zokon. A bosszút sokkal inkább Ferrando lihegi, ő hajszolja bele urát.

Lunára az apja nem a bosszú feladatát hagyta (ez Azucena sorsfeladata), hanem azt, hogy „soha ne hagyd abba a keresést!” Merthogy az volt az érzése, hogy kisebbik fia mégsem halt meg. Ám Luna ezt a feladatot elhanyagolja, csak akkor jut eszébe, amikor a III. felvonásban elfogott cigányasszony kimondja, hogy Biscagliából jött. Amíg Ferrando föl nem ismeri, kedélyesen elbeszélget vele. Az sem biztos, hogy tényleg meg akarta égettetni az asszonyt, lehet, hogy csak így akarta kicsalni a várból ellenfelét.

Leonóra sem úgy tekint rá, mint mondjuk Tosca Scarpiára. Utálat, undor nincs benne a férfi iránt, csak épp mást választott.

Ugyanakkor Luna féktelen természet, hirtelen, erős hangulatváltások jellemzik.

Ez az árnyaltabb felfogás kifejezetten előnyös Kelemen Zoltánnak aki lágyabb egyéniség annál, ahogy a szerepet hagyományosan eljátsszák-eléneklik. Kelemen igazi Verdi-bariton: nagy erejű hangja sötété tónusú, s ezt a tulajdonságát az ambitus tetején sem veszti el. Ami viszont talán a legfontosabb, hogy súlyát és fényét ott is megőrzi, ahol a Verdi-hősök szólamának java mozog: középregisztertől fölfelé.

Ráadásul kitűnő technikája gazdag lehetőségeket biztosít neki a gróf két arcának megidézésére, s látható élvezettel él ezzel a lehetőséggel. Nevezetes áriája még Verdinél is kényelmetlenül magas fekvésű. Kelemen mezza voce indítja. Miért is kiabálna, hisz ő maga mondta, hogy „Minden kihalt/ Tutto e deserto”? Először mintegy magának beszél, csak lassan forrósodik át. Ábrándos arccal olyan hosszú frázisokat énekel egy levegőre, amelyekben a legtöbb bariton egyszer-kétszer levegőt vesz. (Hasonlót élőben csak Cappuccillitől és Hvorostovskytól hallottam.) Az ária két magas G-je erőteljesen, ám olvadó tónusban szólal meg. Aztán jön a cabaletta, s az előbb bársonyos hang ércessé válik, az énekes saját sikerétől és jó hangi állapotától megmámorosodva feledkezik bele az éneklés örömébe. Az ismétlésben Kelemen változatos koloratúrákkal, egykét betoldott magas hanggal festi a gróf türelmetlenségét. Pusztán hangi, zenei eszközökkel nagyszerűen érzékelteti lelki állapotát: lelkében erős az elszánás, de egyben izgatottan várja, hogy újra láthassa szerelmét.

Ezt a kettősséget az énekes a teljes szerepben érvényesíti. Alkotótársaival sorra megkeresték az érzelmes férfi megszólalási lehetőségeit. Azucena kérdésre, hogy ki vagy, elérzékenyülten közli: „Fratello del rapito/Az eltűnt fiú bátyja”. Leonórával énekelt kettősében ilyeneket mond: „Szeresd őt jobban és még rettentőbb lesz haragom dühe.” Ugyanakkor szinte földöntúli mosollyal ejti ki, hogy „Colui vivrai/ Ő élni fog!” Hiszen ez azt jelenti: végre megkapja a lányt. Persze végül nem kapja meg, ez bátor, és okos nő átejti, de megható látni, milyen könnyen megy lépre, mennyire nem gyanakszik. Amikor a lány először ejti ki, hogy Manrico életéért cserébe az övé lesz, szemérmes pianóban, remegve mondja ki: „E sogno il mio? Álmodom?” Ezek az emberi pillanatok szerethetővé teszik a grófot.

S ezek teszik átélhetővé tragikumát. A végére együtt érzünk ezzel az árva úrral, aki rossz nőbe szeretett bele és rossz férfin állt bosszút. Ahogy Pál és Toronykőy kitalálták, s ahogy Kelemen elénekli, eljátssza nekünk, a Hold Grófja sokkal emberibb és összetettebb alak, mint amilyen szokott lenni. Alighanem Verdinek kedvére való volna.

P.s. Persze van mindennek egy sokkal egyszerűbb magyarázata is. Vannak hangok, amelyeket nemcsak megunni, de megszokni sem lehet, minden találkozáskor elkápráztatnak. Kelemen hangja mindig ezt az érzést kelti bennem gazdag színeivel, fölényes énektudásával, erejével, olaszosságával. S főképp a benne lévő titokkal. Ám ezzel biztos nem vagyok egyedül.

momus.hu
2016.04.24.
Operatikus