Hóbortosok és számító szeretők

Az Irmát alakító Gidró Katalin jutalomjátéka Az üvegcipő. Molnár Ferenc vígjátékát Bagó Bertalan rendezésében nagy sikerrel mutatták be pénteken a kisszínházban.
Domján Edit és Agárdi Gábor legendás Irma–Sipos párosa óta Az üvegcipő tuti választásnak számít. Molnár Ferenc vígjátéka majdhogynem olyan a hazai drámai társulatok számára, mint a zenés színházaknak Kálmán Imre Csárdáskirálynője: garantált kasszasiker. Ha jól ki lehet osztani a főszerepeket, a rendező hátradőlhet, nyert ügye van.

Bagó Bertalan kitűnő Irmát kapott. Gidró Katalin mindig pazar, amikor kiszolgáltatott, szerencsétlen sorsú, mélyről jött áldozatokat, „gyenge eszű” lányokat kell megformálnia. Jó volt Édes Annaként és a Kurázsi mama néma Kattrinjaként is, most pedig csupa szív, szerethető, mégsem negédes Irma. Elhisszük neki, hogy ő a Józsefváros bolondos-ábrándos kis Hamupipőkéje, aki cicit ad a négynapos kismacskának, és halálosan beleszerelmesedik a drága mérges asztalosba. Gidró Katalin Irmája nagyokat csetlik-botlik, fejvesztve rohangál, hasra veti magát az imádott macsó lábai előtt, nevetünk rajta, közben átérezve reménytelen boldogtalanságát a szívünk szorul el érte.

Kárász Zénót is pofon csapta az öregedő, mogorva bútorasztalos, Sipos Lajos szerepe. Puszta megjelenésével megteremti a tagbaszakadt, darabos mesterember figuráját, akinek minden szava egy égiháború. Katonás pattogással, morcosan dohogva adja az utasításait, közben leplezett élvezettel figyeli, hogy a gyönyörűségtől elalélt Irma egyszerre tekint rá apaként és szerelmi ideálként. Lassan derül csak ki, hogy a zord külső és a harapósság férfiúi gyöngédséget, emberi érzékenységet palástol.

Kubik Anna túl van már az eredeti szöveg szerint csak 36 éves Adél szerepén, de jól adja a hisztérikusan féltékeny panziótulajdonos vénkisasszonyt. A Kossuth-díjas vendégművésznek Adél kétségbeesését sikerült leghatásosabbak érzékeltetnie: inkább hozzámenne megutált, lenézett régi szeretőjéhez, csak hogy megvédje magát a fiatal ficsúrhoz fűződő, hosszú távon nem sok jót ígérő viszonya és a máris egyoldalúnak tűnő rajongása következményeitől.

Rédei Roland elegánsan bájgúnárkodva nagy rutinnal alakít egy újabb fess amorózót. Császár Pál ékszerész olyan, mint egy dzsigoló; fiatalsága és szépfiúsága tudatában ügyesen manipulál és alakoskodik. Mulattató Vajda Júlia bordélytulajdonos Roticsnéja, burleszkszerűen vicces Jakab Tamás és Bánvölgyi Tamás Rendőrtanácsos és Rendőrorvos párosa. Borsos Beáta Keceli Ilona örömlányként néhány felvillanásával is kacagásra tudja késztetni a nézőket. Jók a többiek is, Csorba Kata a mindenre rácsodálkozó Viola, Farkas Andrea a folyton méltatlankodó Házmesterné, Ádám Tamás a vaksi Házmester, Somló Gábor a meglepetésre angolul megszólaló Őrmester szerepében.
 
A díszletet és a jelmezeket tervező Sántha Borcsa reménytelen szürkében tartja a színpadképet, függesztett ablak, két szürke ajtó tokostól, szürke festett padló, a háttér vetítővásznán mintha Google Earth-programmal közelítenének Józsefváros külső háztetőire, végül egy nagy bérház nyitott függőfolyosója látszik. A második felvonásban korabeli esküvői fényképekbe montázsolják Adél és Sipos portréját. Kellenek ezek a filmszerű megoldások, enyhítenek valamit a színpadkép sivárságán, de azért egészen más hatása volt, amikor egy cigányzenekar húzta a lakodalmi talpalávalót a feledhetetlen nagyszínházi előadásban…

Molnár Ferenc hús-vér figurái, pontosan megrajzolt karakterei kilencven év múltán is elevenek, érdekesek, jó tempóban megszólaltatva a dialógusok is szórakoztatók. Ha nincsenek is már ilyen cselédlányok, asztalosok és ékszerészfiúk, a szerelmi viszonyok legalább ennyire összetettek. A premier közönsége valószínű-
leg nem a nosztalgikus cselédromantikát, hanem az összekacsintva, incselkedve megmutatott örök emberit értékelte.

Délmagyarország
2015.11.30.
Hollósi Zsolt