… a színházban
Látványos díszletben, pazar jelmezekkel sikerrel mutatták be szombaton Gimesi Dóra Arany János nyomán írt mesejátékát, a Rózsa és Ibolyát Barnák László rendezésében a nagyszínházban.
Rokonszenves törekvése a szegedi színháznak, hogy igyekszik nemzeti kulturális értékeinket életben tartani, a legkisebbekkel is megismertetni. Nem az Alice Csodaországbant, A muzsika hangját, a Pán Pétert vagy a Mary Poppinst kínálja a gyerekeknek, mint más teátrumok, hanem a Rózsa és Ibolya mesejátékot, amit a szegedi Gimesi Dóra írt Arany János verséből és a közismert magyar népmese más feldolgozásaiból. Made in Szeged, lehet mondani, mert a muzsika is hazai termés. Fábri Géza erősen népzenei ihletésű dallamai a komponista és zenésztársai, Csepregi Hajnalka és Szurdi Zsolt élvezetes előadásában a dorombtól a kobozig széles népi hangszerpalettán szólalnak meg, hatásos hangi effektusokat is biztosítva a színpadi akciókhoz a megemelt zenekari árokból.
Nem spóroltak a darab kiállításán sem, Molnár Zsuzsa a díszlettel a gyerekekhez közel álló látványvilágot teremtett: az előfüggönyön a manapság népszerű üvegképek stílusára emlékeztető jelenetek láthatók, ötletes a misztikus tündérerdő megjelenítése is. Varjas Zsófia jelmezei gyönyörűek, különösen pazar a légies pávatollakkal a Mostoha elegáns kosztümje és Varjúháj király sötéten csillogó, mívesen kidolgozott, tollas tündérpalástja. A mesejátékot invenciózusan színpadra állító Barnák Lászlónak a megfelelő szereplőgárda is rendelkezésére állt.
Ha már más előadásban nem jut méltó játéklehetőséghez, legalább itt megcsillogtathatja tehetségét, humorát a kétszínű és hataloméhes Mostohaként sziporkázóan kacagtató Szilágyi Annamária. Kedves és bájosan hamvas a két ifjú címszereplő. A mostohaanyja ellen küzdő tündérlányt, Ibolyát a Kolozsvárról Szegedre szerződött Vass Zsuzsanna alakítja, aki kristálytisztán énekel, ráadásul olyan kifinomult a mozgáskultúrája, mintha táncosként indult volna. Rózsát, a tündérkirály cselédjeként felnőtt szerelmes királyfit az ugyancsak Erdélyből jött egykori Bodolay-növendék, Ferencz Nándor kelti életre kissé visszafogottabban. Jól mutatnak együtt, ideális szerelmespárt alkotnak, szurkolnak nekik a gyerekek. Rácz Tibor Varjúháj tündérkirálya összetett figura: egyszerre a bölcsesség, a joviális atyai megbocsátás és a kíméletlenség, rosszindulat, bosszúállás megtestesítője. A többi szereplőnek, Kancsár Józsefnek (Rózsakirály), Farkas Andreának (Rózsakirályné), Bánvölgyi Tamásnak (Páfrány) és Hodu Péternek (Sáfrány) csak néhány jobb pillanat jut.
Akad még egy parádés szerep: Poroszlay Kristóf parodisztikus túlzással, viccesen játssza Nadragulyát, a Mostoha talpnyaló szolgáját, aki a végén úrnője parancsára királykisasszonynak öltözve próbál feleségül menni a memóriazavarossá varázsolt Rózsához. Ez az előadás legmulatságosabb jelenete, erre még azok a gyerekek is felélénkültek, akik addig unalmukban a páholyuk falát rugdosták.
Hiába vet be Barnák László minden elképzelhető rendezői ötletet, hogy elkerülje az unalmas üresjáratokat, az 5-10 évesek többségének a darab veretes, régies, kifinomultan többértelmű és szimbolikus szövege mintha túl nagy próbatételt jelentene, legalábbis kevesen képesek két felvonáson keresztül koncentráltan figyelni rá. Persze tudjuk, a magyar népmesék mély bölcsességeket hordoznak a világról, a gyerekek számára az alapvető emberi értékek és lelki érzelmi működés tanulásának fontos forrásai, ezért a nevelés leghatékonyabb eszközei közé tartoznak.
Nem lemondani kell róluk, hanem azt kitalálni, hogyan lehet a megcélzott korosztály nyelvén, érvényesen és érthetően elmesélni őket. Az irodalomban jó példa Illyés Gyula máig népszerű Hetvenhét magyar népmeséje. Gimesi Dóra darabjában maradt legalább fél órányi felesleges cikornya. Így kicsit nyögvenyelős, erőltetett lett a produkció, ugyanakkor el lehet mondani: nemzeti értékeket közvetít, van benne ékesszólás, magyar népzene, stilizált mente, néptánc.
Igazi szegedikum.
Délmagyarország
2015.11.09.
Hollósi Zsolt