Un’opera da «Le braci»: è musica di fine impero …

 …- Opera a „Gyertyák csonkig égnek” alapján: a századforduló zenéje

Tutino: le atmosfere di Márai celebrano un lungo addio Successo per la «prima» in scena al concorso di Budapest

DAL NOSTRO INVIATO BUDAPEST

Un lungo addio, una grande amicizia che viene tradita, e un mondo che scompare. Un doppio commiato, una vicenda privata riflessa nel crollo di un’epoca. Marco Tutino ha portato con successo a Budapest, diretta da Sándor Gyüdi, la sua nuova opera: Le Braci, dal best seller di Sándor Márai, lo scrittore scomparso nel 1989. Siamo al Festival Armel, una sorta di concorso (in tv su Arte) a cui partecipano tanti compositori, che vengono poi votati dal pubblico sul web. E a Szeged, a due ore da Budapest, l’atto unico di Tutino si replicherà in ben 40 recite. In Ungheria Márai è un eroe nazionale, ma visse con fastidio il successo di questo romanzo, che secondo lui aveva un timbro dolciastro. Fu pubblicato senza successo nel 1942, in Italia arrivò nel ’98. In scena sei personaggi in cerca di un impero (quello austro-ungarico) che viene sopraffatto da un cataclisma politico, dalla cenere che si raffredda, dispersa dal vento: i due amici (i cantanti sono Tamas Altorjay e Jean-Philippe Biojout) che si rivedono dopo 40 anni in un castello reso in un allestimento spoglio e grigio; la moglie del generale (nel presente è morta, ma l’opera si svolge in continui flash-back); i due protagonisti da giovani; la governante.È un continuo andare avanti e indietro nel tempo, anche cronologicamente non ordinato. È una specie di duello verbale a scatenare i ricordi, e i ricordi fanno parte del duello, soprattutto nella scena della caccia, che è l’oggetto dell’inchiesta del generale: l’amico di una vita voleva ucciderlo? Cerca conferme alla domanda che lo assilla da 40 anni, vuole sapere se nel bosco si profilò un cervo in lontananza, o se il mirino si spostò verso di lui; vuole sapere che cosa è successo tra lui e sua moglie. L’amico è reticente. Il fuoco è una metafora di tante cose, ma il titolo originale del romanzo ( Le candele si consumano fino alla fine ) non è parente della traduzione in italiano. «Il contesto e l’argomento non possono che riportare a una cornice storica e a un periodo così ricco di musica, la Vienna dei primi del ’900, un corto circuito virtuoso che non potevo evitare», spiega Tutino, anche autore del libretto complesso, perché il romanzo è quasi un monologo. «Siamo alla fine di una cultura occidentale che si porta dietro la caduta di valori e le contraddizioni col presente: lì è cambiata l’Europa, più che un Paese». La cultura rispecchia il dolore, i rimpianti, la nostalgia: in questo senso il vero soggetto è un lungo addio. Si utilizza un’orchestra da camera, con l’aggiunta di tromboni e percussioni. Echi di valzer, un linguaggio di provenienza tardo-romantica, ma decontestualizzato in una grazia umbratile. L’opera arriverà in Italia nel 2015, a Martina Franca e poi a Firenze. in un nuovo allestimento di Gabriele Lavia, che reciterà un prologo.

© RIPRODUZIONE RISERVATA

Cappelli Valerio

Pagina 55
(11 ottobre 2014) – Corriere della Sera

Tutino: Márai hangulatai egy hosszú búcsúzkodást keltenek életre. Siker a budapesti verseny bemutató előadásán.

BUDAPESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL

Egy hosszú búcsúzkodás, egy elárult barátság, egy letűnt világ. Egy kettős búcsú, egy magánügy – egy kor maradványainak tükrében. Marco Tutino új operáját siker koronázta Budapesten Gyüdi Sándor vezényletével, melyet az 1989-ben elhunyt író, Márai Sándor best-selleréből komponált. Az Armel Fesztiválon vagyunk, az Arte csatornán sugárzott versenyen, melyen számos zeneszerző vesz részt, akikre aztán a közönség leadhatja a voksát. Szegeden, a Budapesttől két órára fekvő városban Tutino egyfelvonásos művét negyven alkalommal tűzik majd műsorra. Magyarországon Márai nemzeti hős, bár épp ennek a regényének az esetében, melynek a szerző szerint édeskés a hangvétele, várnia kellett a sikerre. 1942-ben adták ki különösebb visszhang nélkül; Olaszországba 1998-ban ért a regény. A színpadon hat szereplő egy letűnt birodalomra (az Osztrák- Magyar Monarchiára) emlékszik, mely új politikai csatározásoknak esett áldozatul, és melyet belepett a kihűlt és a szél által széthordott hamu.

Két barát (az énekesek: Altorjay Tamás és Jean-Philippe Biojout) negyven év után újra találkozik egy kastélyban, mely a rendezésben sivár és szürke; a tábornok felesége (ő már halott, de a mű flash-back technikára épül); a két főszereplő fiatalkori önmaga és a házvezetőnő. Folyamatosan előre és hátra ugrálunk az időben, nem követve semmilyen kronológiát. Egyfajta szóbeli párbajnak vagyunk tanúi, mely emlékeket szabadít fel. Maguk az emlékek is részesei a párbajnak, a vadász-jelenetben leginkább, mely a tábornok kérdéseinek tárgya: vajon legjobb barátja akkor az életére tört? Választ akar kapni a kérdésre, mely negyven éve gyötri, tudni akarja, hogy az erdőben tényleg egy szarvas tűnt-e fel a távolban, vagy a puska csöve rá irányult. Tudni akarja azt is, hogy mi történt a barátja és a felesége között. Barátja titokzatosságba burkolózik. A tűz sok mindennek a metaforája, az olasz fordítás azonban nem egyezik meg a regény eredeti címével (A gyertyák csonkig égnek). „A kontextus és a tárgy megkövetelte, hogy visszaidézzem ezt a történelmi hátteret és zenében oly gazdag kort; a huszadik század eleji Bécset és az akkori virtuóz szellemiséget nem lehetett megkerülni”, magyarázza Tutino, aki a bonyolult szövegkönyvet is szerzőként jegyzi, a regény ugyanis monológ. „A nyugati kultúra végnapjai elevenednek meg, melyben eltűnnek az értékek és előtűnnek az ellentmondások: nem egy országról, hanem egész Európáról van szó.” A kultúra visszatükrözi a fájdalmat, a megbánást, az emlékezést: ebben az értelemben a mű tárgya egy hosszú búcsúzkodás. Az opera kamrazenekarra íródott harsonával és ütősökkel kiegészítve. Keringő csendül fel, a késő romantika dallami, melyet sötét kecsesség ragad ki a kontextusból. Az opera 2015-ben érkezik Olaszországba Gabriele Lavia új rendezésében Martina Francában majd Firenzében.

Cappelli Valerio

55. oldal

(2014. október 11.) – Corriere della Sera

fordította: Varsányi Anna