A Pillangókisasszonnyal „jubilál” Boldi

Szegeden hamar befutott, vidéki színpadok kedvelt operaénekesévé vált, majd Kassa és Pozsony, sőt, Mexikó is tárt karokkal várta. Puccini március 16-án debütáló Pillangókisasszonyának Pinkertonjaként László Boldizsár immár tizenötödik operaszerepében lép színpadra.

Boldi úgy nyilatkozott, jól érzi magát a szerepben, mert – mint mondta – „boldogságot lehet általa sugározni”. A tenor szempontjából nem olyan sötét a sztori, mint mondjuk a Tosca, pedig körülbelül egyidőben írta Puccini a két operát, mikor tele volt élettel. „El tudom képzelni, hogy tavasszal született ez az opera, annyi csoda van benne, annyi muzikalitás – elképesztő, gyönyörűséges” – összegzett portálunknak az operaénekes. Azt is bevallotta, hogy mivel mindenki könnyen tanulható szerepnek titulálta Pinkertont, ellazáskodta a próbafolyamat elejét, így az utóbbi három hétben kapcsolt rá igazán. Boldi számára a Madama Butterfly azon kívül, hogy az egyik szegedi favorit, azért is fontos, mert ezzel fog debütálni június 2-án a Magyar Állami Operaházban. „Az, hogy a Pillangót Pál Tamással tanulhattam be, nagy erőt ad, ezért már nem is lesz olyan nehéz felmenni a sokak által rettegett színpadra” – így László Boldizsár.

Betölti
Négy esztendeje, 38 évesen döntött úgy a Cotton Club Singers akkori frontembere, hogy a komolyzene legmagasabb fokán próbál szerencsét. „Teljes mértékben betölti az opera az elvárásaimat” – szögezte le Boldi. A Pinkerton a tizenötödik operaszerepe, amellett, hogy természetesen voltak operett-, illetve koncertfellépései is.
Szegeden az Adriana Lecouvreurnek úgy indult neki, hogy ha egyszer lesz életében operaszínpadon, már akkor is megérte. Volt, amit két nyelven is énekelt, mint a Parasztbecsület, jóllehet a Turiduval küszködött a legkevésbé. Remek partnerei közül mindenekelőtt Rost Andreát említi. „Szeged nagyon sokat adott nekem” – vallja Boldi, aki már egy ideje a Tisza-parti városban él. Gyüdi Sándor főigazgató felvételekor arra kérte, ne feledje el a szegedi Nemzetit akkor se, ha karrierje külföldre szólítja. A tenor állja a szavát, bár egyre többet játszik Pozsonyban is – Peter Dvorsky direktortól két évad alatt immár a hetedik szerepét kapja –, hű marad szegedi teátrumához.

Tanítja
„Nagyon teljes most az életem” – fejezi ki ismét elégedettségét a tenor, ugyanakkor azt is hozzáteszi, az évi átlagosan negyven előadás néha megterhelő is tud lenni, különösen azért, mert nehezen mond le fellépéseket. Az év eleje például kifejezetten keményen indult, az általa írt és rendezett szegedi szilveszteri gála után egy Carmen, egy Álarcosbál, egy Tosca és egy Turandot is várt rá egyetlen hónap leforgása alatt. Bár nem hisz a szilveszteri fogadalmakban, hogy hangját kímélje, ekkor letette a cigit. A Turandot után egy héten keresztül nem tudott megszólalni. „Nem tudatosultak bennem az időpontok. Nagy tanulság volt, ilyet tényleg nem szabad csinálni. De mégis jók az ilyen alkalmak is, mert megtanítanak beosztani az erőmet. Ezért választottam ezt a pályát, a sokszínűséget szeretem benne” – így az operaénekes. Megpróbáltatásokból sosincs hiány: Pozsonyban tehát a hetedik szerepére készül, de ez csak a második, aminek próbaidőszaka is van. A többit úgy kellett végigcsinálnia, hogy volt olyan, amiből három, vagy éppen csak egy próbája volt – ez is hozzátartozik a szakma szépségéhez, és hihetetlen alkalmazkodóképességgel ruházza fel a művészt. Nem csoda hát, ha Boldi nyugodtan, ha nem is mindig könnyedén veszi az akadályokat.

Ráúszik
„A kezdetekkor azt határoztam el, hogy nem fogom bevált módon végigvinni a karrieremet. Nem akarok rájátszani, de szeretnék az a fiú maradni, aki a Singersben erősödött meg, vált művésszé. Ezt nem szeretném letagadni, ha ezt a zeneiséget bele tudom vinni a színpadi produkcióimba, az színt visz abba a világba, ahol sokan egyformán éneklik a szerepeket. Én hagyom magam ráúszni a zenére, és élvezem, hogy sokan még ma sem tudnak igazán hová tenni, olyan hirtelen kerültem be a szakmai köztudatba” – véli László Boldizsár, akinek egyébként eddigi kedvence a Bajazzók voltak, amit életkorban és érzelemvilágában is legközelebb érzett magához. Most pedig jön a negyedik Puccini, és hamarosan a Manon is, sőt áprilisban koncertszerűen viszik színpadra a Le Villit, szintén Puccinitől. „Ez is mutatja, hogy ő a legpopulárisabb szerző, talán mert már tapasztalhatta a huszadik századot, és hagyta, hogy hassanak rá a kortárs irányzatok. Ugyanakkor gyakran megkapta az operettes jelzőt, amivel nem értek egyet. Puccini zenéje érzelmes, dallamos és változatos, miközben a zeneszerző nagyon jól tudja, hogy egy énekest mikor kell megmutatni, és mikor pihentetni” – magyarázta László Boldizsár.

szegedma.hu
2012.03.16.
Arany Mihály