Skandináv sorsdráma fekete-fehérben

Fekete-fehérben is árnyalt, pontos, érzékeny és finom – igazi művészszínházi előadás Keresztes Attila harmadik szegedi rendezése, a Hedda Gabler a kisszínházban.
„Sokszor úgy érzem, egyetlen dolog van ezen a világon, amire én alkalmas vagyok. Hogy halálra unjam magam" – mondja a férjében, házasságában, egész életében csalódott Hedda Gabler az őt ostromló családi barátnak, Brack bírónak. Közben a tenger hipnotikus hullámverését hallani, és a népszerű amerikai énekesnő, Lana Del Rey sodró, kissé depresszív slágere, a Born To Die szól újra meg újra. Keresztes Attila a meghatározó hangeffektusok mellett Fodor Viola IKEA-stílusú ülőhelyekkel és zongorával feldobott, skandináv egyszerűségében is elegáns, artisztikus, csupa fehér, hideg díszletével, valamint Bianca Imelda Jeremias fekete jelmezeivel is különös atmoszférát teremt.
„Ítélőszéket tartani önmagunk fölött" – szól Henrik Ibsen ars poeticája, drámaírói programja, és ehhez ragaszkodik a rendező is: lélektani mélységekbe hatolva analizálja az egyes figurákat, egymáshoz fűződő kapcsolataikat, és pontos képet ad egy látszólag irigylésre méltó, valójában működésképtelen házasságról. Keresztes Attilának harmadik szegedi rendezésében is sikerült ütőképes csapattá kovácsolnia színészeit; ebben a felállásban nincs egyetlen gyenge pont sem.

A címszerepet alakító Danis Lídia egy olyan okos, erős, számító asszonynak mutatja Hedda Gablert, aki átlát mindenkin és mindenen, ellenállhatatlan vonzerejében, személyes kisugárzásában bízva irányítani szeretné a bűvkörébe került férfiakat. Felrúgná a merev polgári játékszabályokat, de azért ad a látszatra is. Amikor rádöbben, hogy álmait nem valósíthatja meg, mert rosszul választott férjet, bosszút áll sikeres karrier előtt álló régi szerelmén, de azt is felismeri: Brack bíró zsarolásából már nincs kiút. Danis Lídia túlzásoktól mentesen, precízen, szinte eszköztelenül mutatja meg Hedda elfojtott szenvedélyességét, a benne dúló, de jól leplezett indulatokat. Hatásos jelenet, amikor Ejlert árulásának szimbólumát, új könyvének kéziratát – amit Ibsen eredeti verziójában Hedda eléget – szinte önkívületi állapotba kerülve ezernyi darabra tépi; a papírdarabok magasra szállnak, beborítják a színpadot.

Pataki Ferenc alakítása is telitalálat Jörgen Tesman szerepében: karikatúraszerűen, groteszk ízekkel ábrázolja az infantilis figurát; már-már retardáltnak mutatja Hedda professzori címre hajtó jelentéktelen, szürke férjét, aki regressziós tüneteket produkálva kisgyerekként gömbölyödik nagynénje karjaiba. Az Elvstednét játszó Erdélyi Timea is bravúrosan rajzolja meg a gyötrődő, összezavarodott, ideggubanc asszony figuráját. Fekete Gizi Juliane, a nagynéni szerepében a második felvonásban a reménytelenül szakadó eső hangjaira hosszú fekete fátyolban úgy lép színpadra, mintha egy görög sorstragédiából bukkanna fel. Kedvek Richárd vagány, könnyelmű zseninek láttatja az alkoholizmusból munkaterápiával kigyógyuló Ejlertet. Jakab Tamás groteszk Brack bíróját, akinek hivatása szerint a polgári erkölcsök, értékek, törvények megtestesítőjének kellene lennie, leginkább azzal lehet jellemezni: moral insanity. Nem lehet röhögés nélkül kibírni, amikor az átdorbézolt éjszaka után fehér kerékpáron, tüllszoknyácskában megjelenik, és balettmozdulatokat produkál. Jó újra színpadon látni Markovits Borit is Berte, a szobalány szerepében.

Délmagyarország
2012.02.27.
Hollósi Zsolt