Van egy csapat – a színpadon

A daloló Sokol, a fénylő utcabál, a fecskefarkú Ford életérzésével nem lehet mellélőni – nagy sikert aratott az Aranycsapat című musical a pénteki bemutatón a nagyszínházban.
A daloló Sokol, a fénylő utcabál, a fecskefarkú Ford életérzésével nem lehet mellélőni – nagy sikert aratott az Aranycsapat című musical a pénteki bemutatón a nagyszínházban.
„Emlékszel? Tupírozott hajam volt." „20-ért vettük a Stollwercket, 40-ért adtuk" – halljuk a nézők nosztalgiafoszlányait az Aranycsapat című musical pénteki bemutatójának csendesebb perceiben. Taktikus győzelmet arat a Fenyő Miklós–Tasnádi István szerzőpáros: a daloló Sokol, az utcabál, a fecskefarkú Ford életérzésével nem lehet mellélőni.

Még úgy sem, hogy maga Fenyő is csupán 7 esztendős volt az 54-ben elvesztett berni vb-döntő idején, és dalai inkább a 60-as, 70-es évek légkörét idézik meg, semmint a zaklatott 1950-es esztendőkét. De ha a néző hagyja magát, a Minden kocka fordul, a Subidubi május elviszik egy édes-bús kirándulásra. Népstadion (ma már Puskás Ferenc nevét viseli), válogatott labdarúgó-mérkőzés. Három öregember üldögél a nézőtéren – innen figyelték kamaszként 1954-ben az Aranycsapat 7–1-es győzelmét az angolok ellen. Fiatalok voltak, szerelmesek, és azt hitték, világbajnokok leszünk – nem csak ez alakult másképpen, mint ahogy elképzelték. Most visszaemlékeznek a „hőskorra".
A történet néha remekül passzol a dalokhoz, lásd a Mennyország a Duna-parton záróképet vagy a korcsolyapályán zengő Napfény a jégent. Néhány kiváló ötlet (például a strandjelenet olimpiai ötkarikává összeálló hatalmas úszógumijai; vagy a fodrászat, a Figaro dallamaira) mellett vannak erőltetett utalások (mint az uruguayi esőerdővita után felcsendülő Dzsungelrock), s olykor Tasnádi Csaba rendezőnek nem sikerül többet adnia, mint amit egy jól sikerült retro házibuliban is átélhet az ember. A szimpatikus Barnák László (Stopli) énekhangja sokszor nem meggyőző, s a dinamikus Járai Máté (Putyi) is bizonytalan néha. A legjobb jampi az Angyal Gyurit alakító Pataki Ferenc. Csorba Katának és Erdélyi Tímeának jól áll a cserfes Winkler nővérek szerepe. Stopli bácsi, az Elegáns úr és Kalap karaktere láthatóan nem Ádám Tamás, Székhelyi József és Rácz Tibor szerepálma, de rutinnal és iróniával jól hozzák a kiöregedett jampikat. A darab megidézi a mai futballhuliganizmust, a lelátók folklórjának gyöngyszemeit („mit fütyülsz, feketerigó", „szurkoljatok, nyugdíjasok"), s ha nem a rózsaszín vízhajtó altesti hatása a poén tárgya, olykor mosolyra húzódik az ember szája.

Szepesi és a koreográfia

Csík György díszletei eltaláltak, különösen a filmkockaként is funkcionáló kapu. A filmbejátszásoknál, Szepesi György felejthetetlen mondatainál még az ifjú szívek is összeszorulnak. A félbevágott labda helyett viszont az eredeti (2006-ban, a József Attila Színházban bemutatott) darabban látott kietlen lelátórészlet jobb lenne. Papp Janó jelmezei jól sikerültek, Stopli úr megyekettes törzsszurkolókat idéző összeállítása autentikus, s mintha 40 éve elfeledett gardróbok mélyéről bukkantak volna elő a nagy kedvvel rokizó tánckar színes ruhái is. Mozgalmas, ötletes színpadképek jellemzik Bóbis László látványos koreográfiáját. Nem csak a nézőtéren hallott elégedett hangok miatt bátorkodom leírni: sokan vevők lesznek a háromórányi nosztalgiacsokorra.

Délmagyarország

2010.02.22.

R. Tóth Gábor