Csongor és Tünde: a romantikus rejtvény

Tündéri színjátékra hívja a Nagyszínház a nagyérdeműt: Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje kerül a repertoárra Bodolay Géza rendezésében, aki már régóta készült erre az előadásra.

A magyar romantika talán legszebb verses darabja – ha kihagytuk a gimnáziumban, most ideje pótolnunk.
1830-ból szól Vörösmarty – ahogy mondani szokás – „halhatatlan” műve, amely a Szegedi Nemzeti Színház színpadán most szó szerint hallhatóvá vált, hiszen olyan, a részben az akkori kort (mint Beethoven zenéje), részben a mát idéző zenei betétek kerültek a vers alá és köré, melyek visszaadják, kiegészítik, vagy felerősítik a drámai költemény „lent”-jeit és „fent”-jeit. Olykor a hangos, rockosabb dallam felráz, máskor a klasszikus zene a verssel összeolvadva szárnyára vesz – nem andalít, hanem kicsit mintha „romantizálna” (talán bocsánatos a német koraromantika nagy alakjának, Novalisnak a fogalmát szabadon használni): a közönségesnek, a durva valónak – melyben boszorkány és ördögfiak űzik a számkivetett szerelmeseket – egy olyan szépséges, véghetetlen látszatot kölcsönöz, mely elhiteti, hogy van, terem boldogság a virágzó tündérfa alatt… A vershez, a Vörösmarty-szöveghez ragaszkodás – melyet csak néha tör meg egy-egy apró, nem feltétlenül mindig találó beszólás – erénye a darabnak.
A magyar romantika egy verses enigmája a Csongor és Tünde, pozitív és negatív szférák sajátos összjátékára épülő cselekménnyel, szerelmes hőssel és tünékeny Tündével, folytonos vándorlással és forró egymásra találással.
Mert minden komoly történet egy fával kezdődik … Egy fával, melyet tündér ültetett, és aranyalmái is egy tündérnek teremnek. És egy úrfival, aki minden tartományt bejárt, de az álmaiban élő szépséget mégsem találta meg. Csongor, az ifjú hős – kire is lenne találóbb a szerep, mint Horváth Illésre – és Tünde (a gogoli Háztűznézőben bemutatkozott Gidró Katalin alakításában) szerelmet találnak a fa alatt. De a gonosz készen áll, hogy tönkretegye a születőben lévő boldogságot. Mirigy – akinek rendkívül jól eltalált megformálásával Fekete Gizi pályája során már a harmadik szerepet kapja a Csongor és Tündében – nem tréfál, jelleme nem egyszerűen álnok, hanem hízelkedéssel és ravaszsággal kevert gonoszság.
Kurrah (Pataki Ferenc), Berreh (Lazók Mátyás) és Duzzog (Barnák László) – páratlan trió. Ördögifjak, zöld manók, olykor már-már a Mátrixot idéző öltönyös-nyakkendős, napszemüveges fellépésben, máskor ugrándozva, humorosan, vagy éppen fenyegetőn jelennek meg a színpadon. Balga (Gömöri Krisztián) és Ilma (Szilágyi Annamária) precízen kimért tipikus karakterek.
A díszlettervező Mira János a romantikus festő, Caspar David Friedrichet idéző háttere előtt játszódik a cselekmény, mely összetettségében szimbólumképző, jelképsűrítő erővel bír: lengyel zászlóval olykor katonák tűnnek fel (az 1831-es lengyel felkelést idézve), a forgószínpadon sírok, zöld fénnyel megvilágított „üvegketrecben” őz…
Egy biztos: a nézőnek zöld ágra kell vergődnie a művel, amely összességében se nem bizakodó, se nem túl komor hangulatot nem áraszt, talán csak kiterjeszti, képeiben, jeleneteiben magyarázza, de fel, illetve meg nem fejti a mű utolsó soraiban megfogalmazottakat:

Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború:
Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.

Képgaléria és hangos riport Bodolay Gézával:

http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/12/csongor-es-tunde-a-romantikus-rejtveny/#more-46142

 szegedma.hu

2009.12.19.

Arany Mihály