Színház: Fausttal búcsúzik az évad

Az idei évad utolsó bemutatójának játszását kezdte meg a Szegedi Nemzeti Színház pénteken Hector Berlioz Faust elkárhozása című operájának magyarországi ősbemutatójával. A Juronics Tamás művészeti vezető által rendezett és Gyüdi Sándor főigazgató által is dirigált darab jelzi: a színház vezetősége a komoly és színvonalas operák mellett kötelezte el magát.

Faust – egyike azon „örök témáknak”, melyek számos alkotót megihlettek. A Berlioz-darab bevallottan Goethe Faustjának első része alapján íródott, jóllehet arányaiban, történetvezetésében eltér attól. Az első színpadképen Faustot (a szombati szereposztásban: László Boldizsár – főpróbán készült galériánkban Wendler Attila) látjuk, éneke első sorai jól rárímelnek a „magány mélyében” élő tudós klasszikus alakjára, mely hatásos kontrasztot képez a színpadi tömeggel, amely hamarosan megjelenik a színen. A későbbiekben a fausti filozófia háttérbe szorul. A tudományos fáradozásainak és egyszersmind létének kilátástalanságát megtapasztaló Faust ágyán hánykolódva, a méreggel teli üvegcsét szorongatva készül a halálra – eltalált effektus, hogy a színpad felemelkedik, és pont szemben van a fekvő tudós a közönséggel. A húsvéti ének és harangszó megmentő szava után Mephistopheles (Kelemen Zoltán) is színre – pontosabban „ágyra” – lép, és felajánlja, hogy megmutatja az élet derűsebb oldalát a kétkedő szobatudósnak. A vidám társaságban azonban Faust nem leli örömét – itt is, mint a darabban többször, kórusdalokat hallhatunk. Hamar elérkezünk a szerelem témájához, és Marguerite (Tóth Judit) meghódítása válik Faust legfőbb céljává. Ezután még gyorsabban – és jórészt a színpadon kívül – zajlik a további cselekmény: Marguerite, hogy Fausttal kettesben lehessenek, anyjának rendszeresen – a Fausttól kapott – altatót ad, míg végül megmérgezi őt. Zárda és ítélet vár rá. Faust, hogy megmentse kedvesét, nem tehet mást: odaadja lelkét Mephistophelesnek. Faust elkárhozik, Marguerite – a naivan elcsábított lány – pedig egy leereszkedő csigalépcső a mennybe indul.

Amit nem mond el a zene, elmondja a tánc – remek táncbetétek kísérik végig a darabot, Kentaur díszletei és jelmezei is jól passzolnak a mű hangulatához. A fausti légkörnek megfelelően nagyon jól játszanak a fény és az árnyék folytonos kontrasztjával, a színpad, illetve a színpadi elemek mozgatása pedig hatásos látványt kínál.

Mind zeneileg, mind cselekmény szempontjából élénkebbnek tűnik a második felvonás. A berliozi zene és szöveg itt mutatja meg igazán, mire képes – az első felvonás helyenként „andalítóbb” dallamait és az olykor nem különösebben erős szöveget a színészek jól kimért játéka és a precízen tervezett színpadi mozgás tölti meg élettel. Kelemen Zoltánnak jól áll Mephistopheles olykor humort sem nélkülöző szerepe, László Boldizsár pedig ügyesen formálja meg egyrészt a tépelődő-töprengő, majd szerelmes tudóst. A darab egyik csúcspontja vitathatatlanul Faust és Marguerite gyönyörű duettje, mely egyben azt is jelzi, hogy Berlioz a Faust-történetből elsősorban a szerelmi szálat emelte ki.
A vég pedig hirtelen tragikussággal jön el: Faust bukása és Marguerite üdvözülése egy utolsó, nagy ellentétben oldja fel a darab feszültségét.

szegedma.hu
2009.05.11.
Arany Mihály