Shakespeare az őrület határán

Szeged – Önmagával szemben is ironikus, a sztorihoz azonban hű Bodolay Géza Shakespeare-vígjátéka, a kisszínházban bemutatott A tévedések komédiája. Egyesekből egy van, másokból kettő, és van, akiből másfél a színpadon.
Megduplázni a szereplőket régi trükk, Plautustól a Nincs kettő négy nélkül című Bud Spencer–Terence Hill filmig sok ilyet láttunk. A helyzetkomikumra épülő vígjátékok ráadásul engem inkább bosszantanak, mint szórakoztatnak. Bodolay Géza Shakespeare-rendezése azonban más: szürreális és ironikus, picit provokatív, kimondottan vicces.

A tévedések komédiája címen a kisszínházban futó előadás Emil Rulez Hello touristjával kezdődik, a tenger egy medence és egy kék lavór, rózsaszín neoncsövek előtt Nádasdi Szilárd fújja a tubát. Shakespeare-portréból több is van a színpadon, végül egy marad, ezt néha megkoszorúzzák, máskor megcsókolják – köszönet a szövegért, William.

Bodolay ragaszkodik a történethez, amit kissé összeránt, de a sztori tényleg ennyi, belefér alig másfél órába. Shakespeare ugyan öt felvonásra osztotta, ezúttal egyben megy le – a felvonások kezdetét Galkó Bence mondja be, tütüben. Az irónia tehát nem a szövegben, hanem az előadásmódban van jelen, sőt teng túl, burjánzik. Drómió (Gömöri Krisztián) a csupasz fenekét mutatja a nézőknek, Égeon (Janik László) kulcsa pont illik apácafőnöknőként karriert csinált egykori felesége (Melkvi Bea) erényövébe.
A darabban egyesekből kettő van, másokból egy, és van, akiből másfél. Utóbbi a dupla rendőr egy fejjel és három lábbal (Szívós László). Az idő közben megy – szó szerint –, az efezusi rádió meg bemondja, hogy kihűlt az ebéd. A nőket díszletnek is használja és tűsarkúban ugráltatja a színpadon Bodolay, Erdélyi Tímea (Adriána) kimondottan dögös a vörös miniruhában.

Az őrületnek korlátot a már említett feszesség és a hármas egység szab – Moliere is boldog lenne, ha látná, hogy egy eset egy helyen, egy nap alatt történik.

Az előadásban sok az elidegenítő elem, például eltévedt balett-táncos keveredik a színpadra rendszeresen, máskor Baltazár (Szűcs Lajos) szól ki a darabból. Hogy a Shakespeare-portréhoz vezető útra miért nem szabad rálépni, azt viszont nem értem.

A dupla Drómiót és a két Antifóluszt (Borovics Tamás) apró jelzések segítségével lehet megkülönböztetni, vagy éppen az alapján, hogy melyik mit nem ért. Gömöri Krisztián két alakítása egyébként jobban elválik egymástól, efezusi változata vagányabb, a szirakúzai szolga időnként teljesen hülye. De mindketten sokat nézegetnek a gatyájukba. A legnagyobb tapsot egyébként ő kapta.

De ha tetszett, semmi baj – nyugtatja meg Móka Miki stílusában a nézőket az előadás végén Galkó Bence. Még szerencse. Mert tetszett.

Mélyebb. Az elemzések szerint A tévedések… az ember egyediségéről, lemásolhatatlanságáról is szól, arról, hogy valóban különlegesek vagyunk-e, vagy ez csupán illúzió. A Bodolay-változat annyira eltávolít, hogy ha támad is a nézőnek „de ki vagyok én?” gondolata, az csak órákkal vagy napokkal az előadás után jön elő.

Délmagyarország
2009.03.16.
Gonda Zsuzsanna