Cirkusz a színházban

Bal József új rendezését, Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című mesejátékát március 14-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. A rendező valóságos cirkuszt varázsol a színpadra oroszlánokkal, mutatványosokkal, kedves és megható emberi történetekkel.

Bal József új rendezését, Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című mesejátékát március 14-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. A rendező valóságos cirkuszt varázsol a színpadra oroszlánokkal, mutatványosokkal, kedves és megható emberi történetekkel. Melkvi Bea színésznő nem először kamatoztatja mozgásművészetét a színpadon.

„CC!” – vezényel ciccegve Melkvi Bea, és másodmagával öt méter magasból zuhan egy vastag, hosszú selyemtextilen, úgynevezett tisun. Jujj! Ez az a mutatvány, amit dobogó szívvel és tátott szájjal nézünk a cirkuszban, és szurkolunk az artista életéért. Beáért is izgulunk, bár Bal József rendező szerint abszolút biztonságos a mutatvány.

– Fel sem engedném őket a magasba, ha kicsit is fennállna a veszély, hogy komoly bajuk történhet. Az egész az egyensúlyon és a technikán múlik. Ha meg tudod tartani magad a karoddal, akkor már nincs baj. Ez persze rettenetesen nehéz, de Bea, valamint Bonczos Andrea és Fekete Mercédesz táncos már rég nem ezen, hanem a pontos koreográfia begyakorlásán fáradozik – árulja el a rendező.

Melkvi művésznő eközben valóban lélegzetelállító biztonsággal dobálja magát fel-le a tisun, annak ellenére, hogy amióta elvégezte a Színművészeti Főiskolát, és átnyergelt a prózára, a másik két táncoslánnyal ellentétben nincs már edzésben. De ez egy pillanatra sem tűnik fel! Hiába, aki a Hattyúk tavában is szereplő Uhrik Dóra keze alatt tanult mozgásművészetet.

– Szorítsd, tekerd, engedd, most le! – újabb vezényszó a színpadon, ezúttal a csinos, szőke, kék szemű és nemzetközileg elismert artistaművész, Vincze Tünde vezényel. A hölgy, amikor épp nem a világ leghíresebb cirkuszaiban kézen jár, monociklizik, tisuzik, akkor tanít.

– Nagyon ügyes a három lány, nem kell alájuk szivacs sem, annyira uralják a tisut – mondja. Hát, nekünk, nézőknek azért majd kicsit valószínűleg remeg a térdünk, bár a rendező szerint a szivacs csak illúzió volna, semmit nem fog fel egy esés esetén. De nem lesz esés, szögezi le Bal József.

Ami viszont az illúziót illeti, lesz belőle bőven: Taletovics Milán táncos egy óriási kockát forgat, Papp Gabinak, és Márkus Juditnak leesik a feje, Gömöri Krisztián lebeg egy kicsit, és lesz egy fantasztikus ugróköteles szám is. És persze itt még nincs vége a felsorolásnak, de a többi titok. Csakúgy, ahogy Arabella, a kötéltáncos története.

– Igazából Lázár Ervin Arabellája nem tisuzik, hanem kötéltáncol, de erre azért négy hét alatt nem vállalkoztam – neveti el magát itt már a földön járva, a ruhapróbán Melkvi Bea. Kérdezem, hogy nem fél-e a magasban. – Ott fent erre nincs idő, nagyon kell figyelni, mert az egész mutatvány nagyon gyors és pontos. Ha egy kötés kimarad, leesek. Nagyon szeretem az ilyen feladatokat, mert ilyenkor ismét táncos lehetek, ami néha nagyon hiányzik. Ráadásul ez egy nagyon kedves darab, mi, a cirkuszosok kicsit olyanok vagyunk a produkción belül, mint amilyen a színház a külvilágban. Megmutatjuk a gyerekeknek, hogyan készül az előadás, mennyi munka rejlik a tetszetős jelenetek mögött, mennyi emberi sors és történet zajlik a függöny másik oldalán.

Bal József, az oroszlán

Próba vége, mindenki megy haza. A büfében futok össze újra Bal Józseffel, aki a másnapi beosztást egyezteti. – Ez az előadás egyfajta lezárása a szegedi működésemnek, játékos összegzése az eddigi közös munkáknak. Mindig is arra törekedtem, hogy a próbáimon olyan hangulatot teremtsek, ahol a színészek és mindenki más is, aki részt vesz egy produkció születésében, azt érezzék, minden kis ötletükre, jókedvükre és bánatukra szükség van. Így van ez most is, és őszintén remélem, hogy e bensőséges összetartás, a közös munka öröme az előadásokon is meglátszik majd – mondja a rendező, aki egyébként majd két évtized után most ismét színpadra áll, mégpedig az egyik oroszlán bőrébe bújva…