A melodráma őrületbe fordul

https://bachtrack.com/review-zauberflote-szeged-national-theatre-hackney-empire-october-2016

Szenzációs Varázsfuvola a Hackney-ben
A svájci drámaíró, Dürrenmatt remekművében, a Fizikusokban az elmegyógyintézet igazgatójáról kiderül, hogy komplett őrült. Ilyen elemekkel az Armel Operafesztivál Varázsfuvola produkciójában is találkozhattunk a hétvégén a Hackney Empire-ben. Most hallottam először a magyar fesztiválról, mely 2008-ban jött létre és új produkciókat hoz létre és versenyeztet, de a Szegedi Nemzeti Színházzal közösen készült produkció ereje láttán még többet akarok hallani róla.
A rendező, Alföldi Róbert a cselekményt egy elmegyógyintézet egyik szárnyába helyezi, a földszinten koszos, szürke csempével, üvegajtókkal és egy nagy zuhanytálcával a sarokban, az emeleten pedig párnázott falakkal. A nyitány alatt a dühöngő Taminót a Három Dáma – itt szadista ápolónők – bevonszolják a színre, kiáltások hasítanak a zenébe, az első szó, amit hallunk, a „scheiße”. Sok tekintetben brutálisan meg nem alkuvó és nagyon hatásos produkcióról van szó. Tamino nem kígyóval viaskodik, hanem egy hosszú slaggal, a nőtrió buja álmodozása baljós fordulatot vesz a kezelőorvos-páciens jelenet hatalomjátékával és Monostatos kísérletével, hogy megerőszakolja Paminát. Az Éj királynője – itt egy táncoslábú doktornő – és Sarastro közötti háború úgy értelmezhető, mint egy a kórházért folyó versengés, a különféle terápiák közötti összecsapás. Gyermekosztály is van, melyet a három rózsaszín pizsamás fiú képvisel.
A koncepció reveláció erejű még akkor is, ha saját nézőpontjának erőltetésével és a mentális egészség és a hatalommal való visszaélés aktuális kérdéseit feszegetve Alföldi veszni hagyja Mozart eredeti képi világát. Rengeteg eredeti ötlete van. Papageno például csengettyűk helyett egy gyógyszeres dobozt ráz, melytől a drogos Monostatos és barátai megtorpannak. Sarastro úgy ad végső formát győzelmének az Éj királynője felett, hogy beleszúr egy injekciós tűt, mely azonnali megnyugvást és bárgyú mosolyt idéz elő.
Lenyűgöző a gondos munka mind a rendező mind pedig az énekesek részéről, amivel az őrültséget ábrázolják. Pamina első az egyenlők között, ahogy emberi roncsként, ideges rángásokkal, remegő ujjakkal, hiteles elragadtatással szemléli a szikét, amit anyja ad neki Sarastro ellen.
Ebben a sivár, zsigeri rendezésben nincs meg a jókedvnek az a hiánya, ami oly gyakran teszi tönkre a Mozart produkciókat. Humoros, még akkor is, ha fekete humorról van szó, és Alföldi érzékenysége, mellyel a hétköznapit ötvözi a magasztossal sokszor fakaszt bűnös kacajt.
Zeneileg is sikeres volt a produkció. Kovács Éva emlékezetes Pamina, a fent említett színpadi jelenlét kislányosan egyszerű szoprán hanggal párosul, mely ezüstösen cseng végig, a felsőbb regiszter pedig, mikor bemelegedett, érzékelhetően erősebb, hogy csodálatosan megható “Ach, ich fühl’s”-t szólaltasson meg. Még van mit csiszolni a hangján, de az alapvető vokális tisztaság, a kifejező erő és a nyilvánvaló színészi képesség érdemessé teszi, hogy odafigyeljünk rá. Hanczár György kitűnő tenorja jó választás volt Tamino szerepére. Remek, ahogy hangereje a karakterfejlődéssel párhuzamosan növekszik, ahogy a kezdeti sápadt bizonytalanságból az első felvonás végére eljut egy vibráló, energikus líraiságig. Talán csak a magasságoknál erőltette túl a hangját. Az ő játéka is abszolút hiteles – rémült zavara a darab elején különösen nyersen hatott. Az, hogy hogy voltak képesek hangjuk szépségét végig megtartani a darabba rendezett üvöltözések mellett, rejtély.
Szélpál Szilveszter Papagenója úgy jelenik meg a színen, hogy magában mormol, képzeletbeli madarakat fog és majdnem letámadja Paminát. De szerepét színes, egyenletes hangszínű baritonján énekelte, mely az alsó regiszterben igen erőteljes. A nézők közé való besétálás nem működött volna nagyobb színházteremben, ha nem maradt volna kedvesen mesterkéletlen. Marlene Assayag erős Éj királynője volt, olyan “Der Hölle Rache”-val , amiben félelmetes koloratúrákat énekelt úgy, hogy a magasságai is könnyedén megvoltak. Kovács István Sarastrója kissé túl szorosan gombolta be fehér köpenyét. Hiányzott belőle a melegség, az “O Isis und Osiris” érzelemmentes volt, de az “In diesen heil’gen Hallen” már optimistábban csengett és egy kellemesen zengő alsó regisztert mutatott.
Vajda Gergely gazdag, fürge szólamokat hozott ki a Szegedi Szimfonikus Zenekarból. Érzékeny odafigyeléssel hozta egyensúlyba a drámai tempókat a partitúra szélesen áradó dallamaival. Olyan erőteljes előadás volt ez minden résztvevő tekintetében, melyet az ember nem felejt el egykönnyen.

Fordította: Varsányi Anna