Keszég László évadköszöntője

A gyerekek létszükséglete a mese, ezt mindannyian tudjuk, de azt talán észre sem vesszük, milyen fontos szerepe van a történetmesélésnek felnőtt életünkben is. Történetre, történettel válaszolunk, melyeket a tökéletességig csiszolunk. Gyöngyszemekké. Idős korunkra végül már intenzívebben éljük a történeteinket, mint az életünket.

A gyerekeknél még fordított az arány. Követelik a meséket, de alig mesélnek. Hiába kérdezgetjük őket, mi volt az óvodában, mi volt az iskolában, a válasz legtöbbször: semmi. Ők nem mesélnek, ők eljátsszák. Mi pedig együtt játsszunk velük, vagy csak nézzük őket. És ha figyelmesek vagyunk, sok mindent megtudhatunk róluk és önmagunkról is. Mint a színházban. Ahol egyszerre lehetünk kint és bent. Azonosulhatunk ugyanakkor reflektálhatunk önmagunkra. Mások történeteit nézzük és hallgatjuk, hogy önmagunkról tudjunk meg valamit.

A jó színház izgalmas, lebilincselő, különleges, meglepő történeteket dolgoz fel szellemes, élvezetes, komplex közösségi élmény formájában. Közösen nevetünk és megkönnyebbülünk. Nevetünk, röhögünk, hogy sírni tudjunk.

Azt szeretnénk, ha színházunkban megtapasztalnák ezt az egyedülálló élményt héttől százhét éves korig!