NYUGATpontHÚ, …

2014-12-01 11:23

… vagyis újra tantermi előadások a szegedi középiskolákban
Pikáns életrajzi adalékok, személyes hangú kommentárok és egy leheletnyi korrajz is vegyül a versek és prózai részletek közé, a Szegedi Nemzeti Színház színészeinek szájából. Ez nem más, mint a lehetőség, hogy elképzeljük, Ady, Kosztolányi és Babits is élő emberek voltak, nem a „holt költők társasága” kapott helyet a szöveggyűjteményekben.
2013 tavaszán már körbejárta Szeged középiskoláit Barnák László színész-rendező csapata, de Makóra is eljutottak. Idén újra útnak indulnak, hogy a több mint 100 éve indult Nyugat folyóirat szerzőit közelebb vigyék a 11. osztályos középiskolásokhoz.
Barnák László, az előadás szerkesztő-rendezője Szívós Lászlóval és Poroszlay Kristóffal hozta létre a tanterembe szánt előadást. Az ő muzikalitásukra is épített, hiszen az irodalomórán szintetizátor, ének és zenei aláfestés is színesíti az élményt. Szeretnék, ha a középiskolások a nagy nevekre nem mint kötelező anyagra tekintenének, hanem meglátnák bennük a sorsukkal küzdő embert. A színművész úgy tapasztalta, a diákok élvezik ezt a speciális színházi formát, melyből természetesen nem hiányozhat a játékosság és a humor sem.
A rendező szerint nem volt egyszerű a válogatás a szerzők között, végül a Nyugat első generációja mellett döntött, azon írókat és költőket bemutatva, akik elindították Magyarországon a modern irodalmat: Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Juhász Gyula és Csáth Géza. A rendhagyó óra teljes mértékben épít a tananyagra, a szerzők a tankönyvi sorrendet követik, az előadásban az írók-költők számos alkotása hangzik el részben vagy egészben. A NYUGATpontHÚ cím ugyanakkor jelzi, hogy szerették volna a 21. századi diákok életéhez igazítani az irodalomórát. Az elhangzott szövegek mind megtalálhatók a szöveggyűjteményekben, és elérhetőek az interneten. Barnák László reméli is, hogy a diákokat ezzel ösztönözni tudják, hogy egy-egy kedves verssorra, érdekes egyéniségre rákeressenek. Az előadás így mind az irodalmat, mind pedig a színházat közelebb hozza a tanulókhoz.
A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Gyüdi Sándor is fontos missziónak érzi a diákok színházi nevelését, ezért a színház és a Szegedi Önkormányzat kulturális alapjának támogatása révén az előadások a középiskolák számára ingyenesek.
A következő hetekben az intézményekben több száz diák láthatja majd az előadást. Az iskolák: Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, SZGSZI Vasvári Pál Tagintézménye, Karolina Gimnázium, Vedres István Építőipari Szakközépiskola, SZGSZI Krúdy Gyula Tagintézménye.