A szegedi operatársulat ősbemutatója az Armel Fesztiválon

2014-11-18 15:02
Marco Tutino olasz zeneszerző, hazájában és külföldön sikeres operakomponista Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek c. regényéből készült egyfelvonásos operájának ősbemutatója a Budapestre költözött Armel Operafesztivál keretében, a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében látható október 9-én 19 órai kezdettel.

Tutino művei nem ismeretlenek Szegeden: a jelenleg hatvanesztendős zeneszerző darabja közül a kilencvenes években a La lupa és a Pugacsov, a 2009-es, ill. 2010-es Armel Fesztivál keretében A lakáj és a Vita került színre.

Az új opera ötlete az utóbbi bemutatóra idelátogató szerző, Pál Tamás és Gyüdi Sándor közötti beszélgetés során alakult ki. Mindenképpen magyar irodalmi alapanyagot kerestek, és az Olaszországban is népszerű Márai talán legismertebb műve kamaraopera számára ideálisnak bizonyult. A regényből természetesen színpadi adaptációt, librettót kellett készíteni – ezt a munkát is a komponista végezte, aki az olasz színházi élet egyik meghatározó egyénisége, többek között évekig elnöke volt az operaigazgatók társaságának.

Az Armel Fesztivál egyben operaénekesek versenye is: a Tutino opera két főszerepét a verseny döntőjébe jutott francia Jean-Phillipe Biojout, illetve Altorjay Tamás énekli. Partnereik: Kónya Krisztina, Laczák Boglárka, Kiss Tivadar és Szélpál Szilveszter. A díszletet és a jelmezeket Molnár Zsuzsa tervezte, az előadást Toronykőy Attila rendezte. Az ősbemutatóban közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, vezényel Gyüdi Sándor.
A fesztiválon az előadás olasz szöveggel, eredeti olasz címével – Le braci – kerül színpadra meg, de december 5-étől a szegedi évadban már Csákovics Lajos magyar fordításában fogják játszani.
Az új olasz opera Magyarországon tartott ősbemutatóját komoly érdeklődés övezi Itáliában is: a legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera kritikust küld a premierre.

Az előadás élőben megtekinthető, majd további hat hónapig folyamatosan elérhető a francia–német Arte televízió internetes felületén: http://concert.arte.tv/de/die-glut-von-marco-tutino-auf-dem-armel-opera-festival , ahol a német Die Glut, illetve francia Les Braises címen található meg.
Az Armel Festiválon a produkciók is versenyeznek; a fenti, franciául és németül olvasható honlapon közönségszavazás ítéli oda az egyik legrangosabb díjat.