Kelemen Zoltán, társulatunk operaénekese ismét egy jelentős Verdi-szerepben mutatkozik be a budapesti Operaház színpadán: Verdi Falstaff c. vígoperájában Ford szerepét énekli. Ezt a szerepet már Szegeden is énekelte 2001-ben, magyarul, Gregor József partnereként.
A mostani előadás címszerepet a világhírű román baritonista, Alexandru Agache alakítja, akivel márciusban a Bánk bánban már énekelt együtt, akkor azonban nem volt közös jelenetük.
– Nagyon élveztem a közös munkát, hiszen elég ritka, hogy egy operában két bariton főszerep legyen, itt pedig még egy közös duettünk is van. Héja Domonkos vezényel, akivel már az Otellóban és a Turandotban is dolgoztam. A nyilvános főpróba okt.15-én volt, az előadások pedig okt. 17., 19., 22., valamint nov. 4. és 8.-án vannak – monndta el Kelemen Zoltán.