Erdőzsongás

2014-05-29 12:53

Kedves Zeneszerető Barátaink!

Sajátos meglepetéssel készültünk Önöknek!

A Szegedi Szimfonikus Zenekar idei évadjában Bács-Kiskun megye településein tartott ifjúsági hangverseny-sorozatot "ERDŐZSONGÁS" címmel.

A honlapunkra feltett fotók, a TELIN TV által készített, és a legnagyobb közösségi oldalon is megosztott kisfilm, valamint havi hírlevelünkben, a Hangolóban megjelenő híradások mind-mind vidám hangulatú, oldott légkört és kellemes lelkiállapotot előidéző koncertekről tudósítottak, illetve számoltak be. A műsoron szereplő közismert zeneművek, a Gyüdi Sándor vezényletével ihletetten játszó zenekar és igazgatónk, Lukácsházi Győző intelligens humorral átszőtt műsorvezetése osztatlan sikert eredményeztek.

Többen kérdezték tőlünk szegedi barátaink, partnereink közül, hogy miért nem lépünk pódiumra ezzel a műsorral Szegeden is.

Nos, arra gondoltunk, évadunk záró epizódjaként, meglepjük Önöket, Kedves Zeneszerető Barátaink, és összeállítjuk ennek a koncertsorozatnak a "felnőtt" verzióját, mi több, a zenét összekötjük a verssel – hangot a szóval -, és megszervezzük a "múzsák találkozását" a Korzó Zeneházba!

Egy koncertet, mely ingyenesen látogatható és minden kedves érdeklődő számára hozzáférhető 🙂

Mindehhez kiváló partnernek bizonyult a Szegedi Nemzeti Színház is, így tulajdonképpen a Színház, a Filharmónia Magyarország és a Szegedi Szimfonikus Zenekar nevében fogadják el tőlünk ezt a kis meglepetés koncertet, melyre holnap, május 30-án pénteken 19 órától szeretettel várjuk Önöket!

Kellemes nyarat kívánunk mindenkinek és várjuk Önöket további programjainkon júniusban is, majd pedig ősztől az új évadunk koncertjeire, előadásaira!

Üdvözlettel:

Szegedi Szimfonikus Zenekar