Magyarországi turnéra készül …

2014-05-15 06:45

…a Háromszék Táncegyüttes
Magyarországi turnéra készül május második felében a Háromszék Táncegyüttes a Gábor Áron táncdrámával.
Az együttes honlapján közölt program szerint május 19-én az egri Gárdonyi Géza Színházban, május 20-án a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központban, május 21-én a budapesti Nemzeti Táncszínházban, május 22-én pedig a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában mutatják be a produkciót.
    
A társulat a produkcióval a 200 éve született Gábor Áron székely ágyúöntő mester, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székelyföldi hőse előtt kíván tisztelegni. Gábor Áron "emlé­ke­ze­tes tet­te­i­vel mind­nyá­junk szá­mára pél­dát muta­tott: a min­den­kori tör­té­n­elemi pil­la­nat idő­szerű esz­kö­zeit hasz­nálva kell cse­le­ked­nünk, ha öntu­da­tos nem­zet­ként, emelt fővel sze­ret­nénk élni" – vallotta az előadás főhőséről a táncegyüttes honlapján Orza Calin, a táncdráma rendezője.
    
Deák Gyula, a társulat igazgatója az MTI-nek elmondta, a március 15-én tartott kézdivásárhelyi bemutató után Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen álltak a közönség elé a produkcióval. Mindenütt nagy sikert arattak. Hozzátette, a helyigényes díszlet miatt kisebb színpadokon nem mutathatják be Gábor Áron történetét.
    
"Ha a néptánc is a Háromszék táncegyüttes anyanyelve, a produkció elkalandozik a rekonstruált háromszéki táncanyagon túl más mozgásművészeti ágazatok felé is" – magyarázta az előadás műfaját az igazgató.
    
Deák Gyula a plakáton is szereplő "táncdráma egyszusszra" meghatározásról elmondta: a mindössze 45 perces produkció annyira teljes és tömör, hogy a végén "hiányérzet nélkül" áll fel a néző.

2014.05.13.
MTI/prae.hu