25. alkalommal adták át …

2014-03-13 06:47

… a Szegedért Alapítvány díjait
A kettős jubileumra is utaló ünnepi gálaműsorral emlékeztek meg szerda este a nagyszínházban az 1879-es szegedi nagyárvíz 135. évfordulójáról és köszöntötték a Szegedért Alapítvány idei kitüntetettjeit. A város legpatinásabb civilszervezetének fődíját és három kuratóriumi díját 25. alkalommal adták át.
Smetana Moldvájával és a nagyárvíz régi fotográfiáival, majd Király Levente, a Nemzet Színésze előadásában Veres Péter Én nem mehetek el innen című versével indult szerda este a Szegedért Alapítvány 25., jubileumi gálaestje. Botka László polgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, kettős évfordulóról emlékezik meg a város: arról, hogy 135 esztendeje ezen a napon, egyetlen éjszaka alatt pusztította el a tiszai nagyárvíz a régi Szegedet, amit elődeink az életösztön parancsát követve modern, európai városként építettek újjá nekünk; és arról, hogy 25 éve akadtak olyan civilek, akik tudták, hogy egy demokráciában az a sokszínű közösség lehet sikeres, mely képes támogatni, elismerni értékeit, köszönetet mondani mindazon tagjainak, akik által fejlődik, gyarapszik. Klebelsberget idézve úgy fogalmazott: Szeged ereje a szétszórt erők egyesítésében van – ehhez közös célok és értékek kellenek.

A polgármester a Szegedért Alapítványnak megköszönte, hogy ezeket az értékeket képviselte. Botka László végül Szeged emlékplakettjét adta át az alapítvány soros elnökének, Tajti Péternek. Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. általános vezérigazgatója ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: „Ha végignézik a gálaműsor meghívóján is olvasható száz nevet és a kivetítőn látható személyeket, akkor ráismerhetnek Szeged elmúlt fél évszázada kimagasló tudósaira, művészeire, és más kiemelkedő értéket teremtőire. Nem tévedés, hogy a huszonötödik gálán fél évszázadról beszélek, hiszen senki sem máról holnapra nyújtott, egyszeri teljesítmény alapján kapja meg elismerésünket, hanem csakis tartós időszakon keresztül nyújtott, kiemelkedő munkásság után!"

Az alapítvány soros elnöke megemlékezett az egykori alapítókról, méltatta annak a több mint száz cégnek és magánszemélynek a szerepvállalását, aki a nehéz gazdasági helyzetben is támogatja a negyedszázada alapított civilszervezetet céljai megvalósításában.

A város és az alapítvány zenés gálával tisztelgett az idei díjazottak előtt, a műsorban fellépett a Fool Moon vokálegyüttes, Kálnay Zsófia, Rácz Rita és Vajda Júlia operaénekes, Szecsődi Ferenc hegedűművész, valamint Gyüdi Sándor dirigálásával a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A műsorszámok között köszöntötték a díjazottakat.
A művészeti kuratórium Gregor József-díját a grémium elnöke, Sándor János rendező adta át Kosztándi István hegedűművésznek, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmesterének. A társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját a testület elnökétől, Gellérfy Lászlótól Muszka Dániel matematikus-informatikus, a szegedi Informatikai Történeti Múzeum alapítója vette át. A tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját a testület elnöke, Dékány Imre akadémikus adta át Jancsó Gábor neurobiológusnak, az SZTE ÁOK tanszékvezető egyetemi tanárának. Az életműdíjat – Lapis András szobrászművész Szeged múzsáját jelképező kisplasztikáját – az alapítvány soros elnökétől, a szervezet 100. kitüntetettjeként Fekete Gizi színművész, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja vette át. A szimfonikusok a gála zárásául Liszt Ferenc Massenet nyomán az árvíz sújtotta városnak komponált Revive Szegedin!

– Éledjen újjá Szeged – című művét játszották el. A gálát Hell István rendezte, Gellérfy László és Gyüdi Sándor szerkesztette, háziasszonyként Beslin Anita vezette.

Délmagyarország
2014.03.12.