Verdi-hetek: Traviata

2013-11-29 10:14

A Szegedi Nemzeti Színházban javában tart a VERDI-HETEK programsorozata.

November 29-én (pénteken) és 30-án (szombaton) a 2010/2011-es évad sikerdarabja, a Traviata kerül színre.
Alexandre Dumas A kaméliás hölgy c. regényének opera-adaptációjának szövegét szintén Piave írta.
Dumas kaméliás hölgyét a valóságban Marie Duplessisnek hívták. Még csak 23 éves volt, amikor 1847-ben (egy évvel Dumas regényének megjelenése előtt) a tüdőbaj végzett vele. Duplessis 15 évesen került Párizsba, ahol divatáru-eladóként dolgozott. Szépsége és kalandvágya hamar megnyitotta számára az utat a felső társadalmi réteg felé. Támogatóinak rangja és köre egyre csak nőtt, és egyike lett a francia főváros legfényűzőbben élő kurtizánjainak. Mindig egy csokor kaméliával a kezében, vagy a keblére tűzött kaméliavirággal jelent meg az úri közönségben. Marie egyidős volt az ifjú Dumas-val, de viszonyuk kevesebb, mint egy évig tartott. Dumas róla formázta regényének főhősnőjét: Marguérite -et (Violettát).
Az operát Juronics Tamás rendezte, a díszleteket Kentaur tervezte.

A Verdi-heteket a Luisa Miller című operájának koncertszerű előadása zárja december 6-án (pénteken).
A darab szövegkönyvét Salvatore Cammarano írta Friedrich Schiller Kabale und Liebe (Ármány és szerelem) című színműve alapján.
Az előadást Gyüdi Sándor vezényli.

Az előadásoktól bővebb információ a színház honlapján, avagy a Verdi-hetek oldalán érhető el:

www.szinhaz.szeged.hu

http://verdihetek.wordpress.com/