… aki ablakot nyitott Európára
A Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában Imre Zoltán legendás koreográfusra emlékeztek, aki a szegedi balett élet megteremtője volt.
A szegedi színház munkatársai, a balettársulat tagjai koszorúzták meg az előcsarnokban Imre Zoltán emléktábláját, a koreográfus 70 éves lenne. „Ő volt az első, aki a világ táncművészetét magával hozta közénk, s megteremtette a modern balett alapjait is. Mikor 1993 átadta a tánckar vezetését nekem és Juronics Tamásnak, azt mondta, hogy nem búcsúzom, mert akkor nem tudok visszajönni” – emlékezett a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, Pataki András. A művészeti vezető, Juronics Tamás arról beszélt, hogy mint sok kortársának neki is a pályája elindítója, mestere volt Imre Zoltán és csodálatra méltó volt kompromisszumokat nem tűrő hozzáállása a művészethez. „Sajnos ma már egyre inkább kell alkalmazkodnunk rendszerekhez, politikához, az ő megalkuvást nem tűrő kiállása sokkal inkább példaértékű ma, de most nem olyan világ van, hogy követni tudjam ezt a mintát” – vallotta be a táncművész. Gyémánt Csilla színháztörténész mesélt a koreográfus életútjáról is kiemelve, hogy ő olyat hozott létre itt Szegeden, ami azóta is tovább él, és formálódik. Az akkori színházdirektor, Nagy Sándor is megemlékezett a művészről kiemelve, hogy ez az ember nyitott ablakot Európára a táncművészetben és tőle tanulta meg, hogy a művészetnek van igazsága, a többi csak üres pletyka és fecsegés. A köszöntések után a jelenlévők megkoszorúzták Imre Zoltán emléktábláját.
szegedma.hu
2013.11.08.