MEMO – a felejtés nélküli ember

Bodolay Gézát kérdeztük a MEMO című új Tasnádi-darab pénteki ősbemutatója kapcsán.

– MEMO, a felejtés nélküli ember története. Tasnádi István egy rendkívül ritka, ám valódi orvosi esetből kiindulva az egyik alapkérdésünket teszi az este témájává: – Mire emlékszünk, és mire nem.

Mire akarunk emlékezni, és mit szeretnénk (olykor sikerrel) elfelejteni. Lónyai doktor édesapját (Jakab Tamás) például annyira megrázta a Második Világháború sivatagos élménysorozata a keleti fronton, hogy azóta is csak erről képes történeteket mesélni: – Mi módon kell kézigránáttal halat fogni a Jenyiszejből, avagy mitől derogált valaha a német katonáknak, ha lecsúszott a gatyájuk.

Érthető tehát, hogy Péter, a fia (Kedvek Richárd) pszichiáter orvosként szeretné meggyógyítani apját, aki a jelen (az ezerkilencszázhetvenes évek közepén járunk) eseményeit egyáltalán nem képes követni, olykor azt sem fogja föl, hogy a fia: a fia.

A nagydoktori disszertációját író Lónyai ekkor rátalál egy furcsa páciensre (Sorbán Csaba), aki még a nevét sem hajlandó elárulni a pszichiátriai osztályon, mert elképesztő módon funkcionáló memóriája az égvilágon mindent megjegyez, s ettől kegyetlen fájdalmak kínozzák a fejét.

A mindenre emlékező és a semmire nem emlékező páros a Lónyai házaspár életének részévé válik, s miután Lónyai elköveti azt a hibát, hogy két nővel akarna élni egyszerre (Kéner Gabriella és Csorba Kata) – megoldhatatlan magánélete és kutatói munkája összefonódik.
Ahogy mindannyian a Társadalomnak nevezett Történelem részeként éljük meg akaratlanul is a legszemélyesebb magánéletünket. Hogy ez nagyon vidám, avagy éppen nagyon szomorú, ez helyzettől és az azt megélő személytől is függ. Se Tasnádi, se mi, a játszók nem gondoljuk, hogy föltétlenül ki kellene választani a mindenre érvényes választ ebben a kérdésben. Az előadás tehát egyszerre nagyon vidám és – ismerve a korszakokat, amelyekben volt és van szerencsénk élni – szomorú is egyben. Mira János díszlettervei is harminc éve kísérnek immár, éppen úgy, ahogy gyermek-kamaszkorom dalszövegei több mint negyven esztendeje. Emlékeinkben ott kísért az Illés-Metró-Omega.

Ezeket a szövegeket több évjárat máig ismerősnek fedezheti föl. Hogy a kortárs ősbemutató a régi emlékeink között is otthon legyen, íme egy összeállítás az olvasók szórakoztatására, a kor és az előadás lenyomataként: „– Ülök egy rózsaszínű kádban, a legszebb ünnepi ruhámban. – Szemétdomb, szemétdomb, az utca oldalán – A sok szemét ott hever az Új kor hajnalán – Nem tudom, hogy kerültem kádba – Szemétládák ősi jelszava: A tisztaság az ellenség szava – Emlékszel arra még, mondd, jó barátom…" – és ez még csak a kezdet.

Várunk mindenkit az előadáson, ahogy a bűvész is: – Jól figyelj, a bűvész megjelent, hogy elkezdje műsorát. Meghajol, s a négy égtáj felé villantja fogsorááát.  

2013.10.24.
Délmagyarország