Díjazták a Simándy-énekverseny legjobbjait

2013-05-13 05:31

A legfiatalabbak közül Ódor Botond tenorista, a II. kategóriában Kálnay Zsófia mezzoszoprán, a III. kategóriában Heiter Melinda mezzoszoprán győzött az ifjú énekesek legnagyobb hazai viadalán, a szegedi VIII. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen.
A szegedi szimfonikusok közreműködésével, a zsűri egyik tagja, Gyüdi Sándor színidirektor vezényletével a Szegedi Nemzeti Színházban rendezték meg vasárnap a VIII. Nemzetközi Simándy József Énekverseny díjátadó gálakoncertjét. A legendás tenorista özvegye, Simándyné Jutka asszony köszöntőjében felelevenítette férje szegedi pályakezdését, a szabadtérin elénekelt főszerepeit, és megköszönte a városnak a verseny megszervezését. Kerek Ferenc zongoraművész, a versenyt megrendező Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja, a zsűri tagja köszönetet mondott a több mint 60 énekest felkészítő tanároknak és a támogatóknak. 2016-ban ünnepeljük Simándy József születésének 100. évfordulóját, javasolta: addigra Szegeden is le kellene tenni egy, a pécsi koncertközponthoz hasonló, a komolyzenei életet szolgáló hangversenyterem alapkövét. A viadal alapítója és művészeti vezetője, Temesi Mária tanszékvezető professzor arról beszélt, csodálatos átérezni, hogy tovább vihetik a stafétabotot, amelyet a szegedi énekiskola megteremtőitől vettek át.


A zsűri – amelynek elnöke, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt – három napon át hallgatta meg a versenyzőket. A legifjabbak között taroltak a fiúk: Ódor Botond tenorista nyerte el a 100 ezer forinttal járó 1. díjat, a 2. Ekanem Bálint Emota basszista, a 3. Brezanóczi János Attila basszista lett. A II. kategória 300 ezer forinttal járó 1. díját Kálnay Zsófia mezzoszoprán kapta, 2. lett Horti Lilla szoprán, a 3. helyen pedig osztozott Jánoshegyi Anna szoprán és Pataki Bence basszus. A III. kategóriában Heiter Melinda mezzoszoprán győzött – övé lett az 500 ezer forintos pénzdíj. A bariton Najbauer Lóránt és a szoprán Nánási Helga nyerte el a megosztott 2. díjat, az ugyancsak megosztott 3. díjat Timár Kinga szoprán és Boncsér Gergely tenorista vehette át.

 

 

Számos támogató ajánlott fel értékes különdíjat

A pécsi Kodály Központ egy 50 perces szóló CD hanganyagának felvételét készíti el Timár Kingával. Az Operaház, a szegedi, a miskolci és a debreceni színház fellépési lehetőségeket, a Bartók Rádió, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Pannon Filharmonikusok, a szegedi zenekar és a Szegedi Operabarátok Egyesülete koncertmeghívásokat ajánlott fel. A díjátadó gálát, amelyen a győztesek énekeltek, a Duna Televízió és a Bartók Rádió is rögzítette, és hamarosan felvételről sugározza.

Délmagyarország
2012.05.13.