Interjú Leila Zlassival

Leila Zlassi az Armel operaverseny egyik versenyszereplője. Maddalenát énekli az André Chénier című operában.

–    Énekelte már korábban is Maddalena szerepét?
–    Nem. Kimondottan erre a produkcióra tanulom a szerepet. Valójában most fedezem fel magamnak a művet. Természetesen ismertem korábban is az operát, kiváltképp Maddalena „La mamma morta…” kezdetű áriáját és a tenor áriákat. Tudtam, miről szól a történet, de a partitúrát és a librettót a versenyprodukció kapcsán tanulmányoztam csak közelebbről. Most látom csak, milyen előkelő helyet foglal el az operairodalomban Giordano műve, hogy mennyire hasonlítanak egyes zenei megoldások Puccini operáira. És nemcsak a muzsika, de a szövegkönyv is mutat hasonlóságot a Toscáéval. Gérard és Maddalena kapcsolata sok tekintetben megegyezik Tosca és Scarpia kapcsolatával. A zenére visszatérve, a verista repertoár az egyik kedvencem, így nagyon szeretem énekelni Maddalena szerepét. Mivel francia vagyok, a libretto is mélyen megérint. A történet a francia forradalom után játszódik, és bár tisztában vagyok ennek a történelmi kornak az eseményeivel, utánaolvastam, hogy ki is volt valójában Andrea Chénier és Maddalena de Coigny. Úgy érzem, a szövegkönyv remekül elegyíti a valóság és a fikció elemeit.

–    Hogy haladnak a próbák?
–    Még nagyon az elején járunk a próbafolyamatnak, ezért túl sok konkrétumot nem tudok mondani, de úgy látom, hogy a realista jelenetek váltakoznak majd a fantázia elemeivel. Ha jól tudom, a halál szimbólumai igen dominánsak lesznek. A próbák során eddig többnyire a szereplők közötti kapcsolatrendszereket dolgoztuk ki.

–    Hogy tetszik Önnek Szeged?
–    Szeged szerelem volt első látásra. Mivel sokat utazom a hivatásom miatt, sokszor előfordul velem, hogy nem találom a helyem egy-egy városban; nem találom meg a hangot az emberekkel, és így nem is érzem jól magam. Szegeddel egész más a helyzet. Nagy rajongója vagyok a szecessziónak és az art-décónak, úgyhogy a csodálatos szecessziós épületek az első pillanatban lenyűgöztek. A város utcái átláthatóak, az emberek derűsek, így egyből otthon éreztem magam. Tudom, hogy nem könnyű az élet Magyarországon, az emberek mégis nagyon kedvesek. Én azt tapasztalom, hogy a magyarok szeretik az életet, hisz egyik fesztivál éri a másikat. A kollégáimról is csak jót tudok mondani. Itt az emberek egytől-egyig figyelmesek és segítőkészek, ami a franciákról például nemigen mondható el.

Még egy dolgot feltétlenül meg kell említenem: a magyar konyha fantasztikus. Én magam nagy ínyenc vagyok – a franciákat egyébként is így tartják számon -, szeretek étterembe járni, vagyis meg tudom ítélni, hol milyen a konyha. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a magyaroké kiváló.