2014-03-21 10:10
Március 21-én ünnepli születésnaját Sándor János rendező, színházi szakíró, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Legutóbbi, nagy sikerű rendezése Hubay Miklós két egyfelvonásosa, az Ők tudják mi a szerelem / Antipygmalion, amely ma, azaz a születésnapján, valamint holnap is megtekinthető a kisszínházban. A társulat, a rajongók és a színházszerető közönség nevében jó egészséget, hosszan tartó…
2014-03-21 09:06
Georges Feydeau: A hülyéje Közönségtalálkozó a Szegedi Nemzeti Színház 2014. április 4-i kisszínházi bemutatója elé Helye: a Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóiratolvasója Ideje: 2014. március 26. 16:30 Résztvevők: Bagó Bertalan rendező, Gidró Katalin, Rédei Roland, Pataki Ferenc színművészek Beszélgetőtárs: Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára A három felvonásos bohózatot 1896-ban mutatták be a párizsi Théâtre…
2014-03-20 07:09
2014. március 18-án 19:30 órai kezdettel kerül sor Vinnai András Másikember című vígjátékának bemutatójára a Korzó Zeneházban. Fotók a próbáról! A darabról: Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként „újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban”. Mindezt úgy, hogy abszurd módon össze vannak…
2014-03-19 08:59
Két saját bemutatóval készül áprilisra a Szegedi Nemzeti Színház, ezek lesznek az utolsó premierek az évadban. Gerorges Feydeau A hülyéje című vígjátékát április 4-én mutatják be a kisszínházban Bagó Bertalan rendezésében. Az előadás fő témája a házastársi hűség és hűtlenség, ezért különös egybeesés, hogy a főszereplők – Gidró Katalin, Kárász Zénó, Rédei Roland – az…