2013-12-19 14:50
A HungarOperett 2014-es vadonatúj bemutatója egy fergeteges utazásra csábítja a nézőket az operettek muzsikáival, amelyből kiderül, hogy hogyan is mulatnak a magyarok. 100 évnyi magyar operett történelem, 12 világhírű magyar zeneszerző, 20 klasszikussá vált magyar operett, 70 világhírű dallam, 400 csodálatos jelmez, a HungarOperett teljes társulata, tánckara és szimfonikus zenekara egy két felvonásos szuper showban,…
2013-12-19 06:30
Megjelent Dusha Béla fotóművész honlapján a Bob herceg című előadásunkról készített fotósorozata. Itt tekinthető meg: http://dusha.hu/2013/12/szinhaz-2013-huszka-jeno-martos-ferenc-bakonyi-karoly-bob-herceg/
2013-12-17 10:07
Rost Andrea 2014. május 10-én és 17-én a Szegedi Nemzeti Színház Pillangókisasszonyában. Jegyek már kaphatók! ROST-EST A SZEGEDI TIK-BEN Akár bulváreseménynek is fölfoghatnánk Rost Andrea koncertjét, amelyet az SZTE Tanulmányi és Informatikai Központjában adott december 5-dikén. A szopránt ugyanis zongorán volt férje, Harazdy Miklós kísérte, beszélgetőtársnak pedig azt a Pál Tamást kérte föl, akinek…
2013-12-16 12:13
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ma 18 órától a kisszínházban vendégszerepel Urbán András a határ két oldalát vizsgáló Pass-port trilógiájának 2. és 3. részével, a Maga az ördög/Pass-port Szeged és a Pass-port Europe/„Kedves Európa..." című előadással. Csorba Kata mindkettőben játszik. – 2003-ban a régi zsinagógában láttam a Tolnai Ottó szürreális világa ihlette Könyökkanyar című előadást…