Boldi már 25 éve énekes előadóművész, ez a koncert mégsem csak az eddigi pályafutásának összegzése lesz.
A Cotton Club Singers alapítója ma már elismert operaénekes. Ezen az estén olyan műsorral idézi eddigi sikereit, amelyben a főszerep az igazi szórakozásé, zenében, humorban, és látványban egyaránt.
Az este folyamán egyaránt hallhatnak slágereket a Cotton Club Singers korszakból, illetve az azóta eltelt időszakból. A műsorból nem hiányozhat a opera sem, ami sajátos ötvözetként jazz-es formában fog megszólalni.
Boldi zenésztársai és a Cotton Club Singers is minden tekintetben garanciát jelent minderre. Utóbbi együttes 2008-ban megszüntette állandó jelenlétét a magyar zenei életben, azóta csak különleges alkalmakra álltak össze. Ilyen lesz ez az este is, amely e tekintetben is a 2016-os év kiemelkedő koncertje lesz.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
támogatásával.