Képeslapok a takarásból

zenés színház-játék
Az előadás fókuszában két színésznő áll. Két olyan színésznő, akiket Szegeden ismernek és elismernek. Fekete Gizi Jászai Mari -, Déryné -, Domján Edit -, többszörös Dömötör -, Szegedért Alapítvány fődíjas színművész és Csorba Kata kétszeres Dömötör – díjas színművész. Két, generációjának tagjai sorából kiemelkedő, sokoldalú színésznő, akik tragédiában, vígjátékban, operettben egyaránt bizonyították már tehetségüket. Akiket a szegedi közönség a szívébe zárt.
Most egymás mellett állva mutathatják meg, hogy milyen széles palettáját ismerik annak a színjátszásnak, ami nem csak bravúros szakmaisággal ábrázolja a megírt karaktereket, hanem bepillantást enged a játszó személy lelkébe és feltárja a mindnyájunkban fellelhető sötét titkokat, hogy azokat felszínre hozva katartikus élménnyel gazdagítsa mindenkori nézőjét.
Fekete Gizi 40 éve van a pályán! Ebből 30 évet szegedi színpadon játszott. Rengeteg este, számtalan bemutatóval, szerzővel, szereppel a háta mögött. Jelentős jubileum! Nem csak az ő számára, hanem kollégái és nézői számára is. Négy évtizedes színpadi szolgálat. Ezt szeretnénk megünnepelni egy számára méltó szereppel és előadással. Ez a Képeslapok a takarásból.
Pár sorban szeretném bemutatni a történetet. A zenés játék fiatalabb szereplője Momo, a harmincas évei elején járó másodrangú színésznő, aki csak harmadrangú színházi előadásokban kap szerepeket. Nem igazán találja a lehetőséget a középszerűségből való kitörésre, nem mellesleg súlyos drogproblémákkal küzd.  Édesanyja, Éda Reynolds, lánya életét irányítani vágyó színészsztár anyuka, aki saját korával való küzdelméből fakadó bánatát sokszor alkoholba folytja. A helyzet fokozódik, amikor Momo, a drogokkal való kapcsolatában túl mélyre merül, ezért anyja gyámsága alá helyezik. Anya és lánya hosszú évek után újra összeköltözik. A két nő csípős nyelve, őszintesége megmutatja szülő és gyermek viszontagságos kapcsolatának árnyoldalait, miközben betekintést enged a színházi álomgyár üdvöskéinek a külvilág elől elrejtett kulisszái mögé. Erre utal a cím is.
Ironikus és önironikus megjegyzésekkel tűzdelt, szarkasztikus humorral fűszerezett színpadi játék, amiben helyenként édes-bús slágereket dalolva vallanak magukról a színésznők.
Carrie Fischer Képeslapok a szakadékból című regényének momentumainak felhasználásával színpadra alkalmazta Csorba Kata.
Játszóhely: Kisszínház

Szereplők
Alkotók