Rólunk írták

2019-03-25 13:39
A Szegedi Nemzeti Színház élére tavaly februárban nevezték ki Barnák Lászlót, aki tisztségét július 1-től tölti be. A teátrum igazgatója a pályázatában foglaltakat az első évadának végéhez közelítve messze túlteljesítette, habár ő maga is úgy fogalmazott, hogy zöldfülűként vetette magát az intézmény vezetésébe. Ennek a sikernek a hátterében az áll, hogy jobban nyit a nézők…
2019-03-16 10:27
Daniel Keyes világhírű regényének nyomán született színművet, a Virágot Algernonnak Horgas Ádám állítja színpadra. A darab olvasópróbáit ma kezdték a Kisszínházban. A darabot május 3-án tűzik műsorra. A világhírű regényt Szervét Tibor írta színpadra. A darab és regény megindító történet Charlie Gordon csodálatos szellemi fölemelkedéséről. Az értelmi fogyatékos férfi egy különleges, új orvosi módszer kísérleti…
2019-03-08 11:52
Tavaly szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz Ágoston Katalin szín- művész, aki korábban, 2011- től a Centrál Színházban játszott. Sokakat lenyűgözött már Szegeden a Valahol Európában Évájaként és a Szent- ivánéji álom Herminájaként, a napokban viszont ismét a fővárosban kapott nagy tapsot. A My Fair Lady című musicalben, Eliza Doolittle szerepében kellett beugrania a Centrálban, Alföldi…
2019-03-07 10:36
A Szegedi Nemzeti Színház társulata tegnap megtartotta legújabb ősbemutatójának, a március 22-étől látható Alexandr Molcsanov-darabnak a közönségtalálkozóját a Somogyi-könyvtárban. Az orosz színpadi road movie rendezője, Vidovszky György elmesélte, hogyan is néz ki ez a műfaj színházban. – Deszkákon nehéz megoldani a sok helyszínváltást, de ez tulajdonképpen egy 24 órás utazás lesz. Sok általános kérdést vet…