A Shakespeare-kortárs vígjátékíró élete és halála számtalan anekdota alapjául szolgált. Első színpadi fellépése botrányba fullad, a darabot betiltják, ő maga börtönbe kerül. Szabadulása után párbajban megöli színésztársát, amiért majdnem felakasztják, de végül kegyelemet kap, mert olyan szépen olvas fel egy zsoltárt, „akár egy klerikus”.
Örök nyugalomra a Westminster Apátságba temetik, de nem a Költők Sarkába, hanem egy kevésbé előkelő helyre, s állítólag ott is állva, hogy kevesebb helyet foglaljon el.
Jonson klasszikus műveken nevelkedett, 1606-os Volponéjának szálait az újkomédiák jól ismert alaptípusa, az eszes szolga mozgatja. A gazdag Volpone betegséget színlel, szolgája segítségével elhíreszteli, hogy azt teszi meg vagyona örököséül, aki a legnagyobb ajándékkal kedveskedik neki. Özönlenek is a mohó ajándékozók, de méltó büntetésüket végül nem csak ők nyerik el.
AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 165 PERC, EGY SZÜNETTEL.
A 2016. október 28-i és 29-i előadásokon Volpone szerepében Szívós László,
a Bíró szerepében Bánvölgyi Tamás látható.
A 2016. december 20-i, 21-i, valamint a 2017. január 10-i, 11-i, 13-i, 14-i és 15-i előadásokon Leone kapitány szerepében Szívós László, a Bíró szerepében Bánvölgyi Tamás látható.
TÁJÉKOZTATJUK TISZTELT KÖZÖNSÉGÜNKET, HOGY A NOVEMBER 12-I ELŐADÁSON
JELTOLMÁCS KÖZREMŰKÖDIK!
A 2016. OKTÓBER 26-ÁN BETEGSÉG MIATT ELMARADT ELŐADÁST (TÖMÖRKÉNY ISTVÁN 2. BÉRLET) 2016. DECEMBER 20-ÁN 18 ÓRAI KEZDETTEL PÓTOLJUK!