Sly, avagy történet az alvóról, akit felébresztettek

opera három felvonásban, négy képben, két részben, olasz nyelven, magyar nyelvű szövegkivetítéssel
Zenéjét szerezte: Ermanno Wolf-Ferrari
Szövegét Shakespeare nyomán Giovacchino Forzano írta.
Bemutató: 2017. január 11.
Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékezve a Magyar Állami Operaház bemutatta a művei nyomán írt operákat. Az ismertek mellett sor került ritkaságok előadására is. Ermanno Wolf-Ferrari Sly című, mintegy kilencven éve komponált darabjának bemutatására a budapesti opera a Szegedi Nemzeti Színházat kérte fel, a premier 2016 májusában nagy sikert aratott az Erkel Színházban. A mű A makrancos hölgy – a színpadi előadásokban legtöbbször mellőzött – előjátékából, a felébresztett alvó az Ezeregy éjszaka meséiben is szereplő történetéből indul ki. Chistopher Sly, a népszerű kocsmai énekes leissza magát egy fogadóban, majd Westmoreland gróf tréfájaként a főúri kastélyban ébred, ahol mindenki ünnepli, hogy ő, a ház ura magához tért évtizedes kómájából. Sly és a ház úrnője egymásba szeret – a gróf tréfája túl jól sikerül. A helyzetre ráébresztett és kigúnyolt Sly elkeseredése tragédiába torkollik.
Játszóhely: Nagyszínház

Szereplők
Alkotók
Közreműködők